Egészen furcsa idő van..
..kint. Ragyog az égen a nap, jaj, nem, bevan borulva, ár esik is az eső, hideg cseppekkel, szinte fájón, karcosan, megfázás pipa. Amroxolteva, pertuszin, mindenre is jók. Miket tanul meg az ember, így ötven felé? Lázat nem csillapítunk csak harmincnyolcöt felett.
Ketten sétálunk, sokszor elhangzik egy, szervusz, szervusztok, mivan veletek, itthon vagytok? Van bennünk egy kicsi összekacsintás, hogy látlak ám, örülök neked.
Van, ami semmit sem változik. Mert nem tud és lehet így van jól? Pedig a változás viszi előre a világot. Mégis ettől félünk legjobban, a változástól. Jólvanezígy, legyintünk és várjuk a holnapot.
Örülök neked, te is nekem, mosolyogsz rám én vissza, ugye? Kapaszkodunk a jelenbe, próbáljuk megélni a pillanatot, próbálgatjuk a boldogságot. Menni fog.
Jó dolog az aranyat érő, májusi eső, sokan várták, talán én is, de most már mehetne, süssön ki, égessen a nap, legyünk félmeztelenek, barnák, a lányok „kolhozcsíkosak”, a fiúk „rozékacsák”.
Virágozzék minden virág, hiszen: úgy rohan az élet, egyszer végleg elfut majd. Ez a nap is az olvadástól hóesésig tart. Eső vagy jég, veled akarnék, veled akarnék már mindent.
U.i.: Tizenegy év után elérte őket a változás.
Erbé