A nap verse: Czébely Lajos: Kormával az éj

Elszáradó tekinteteink hajszálerecskéi 
még őrzik szabad madarak kék suhanását, 
de az unalom késéle nyomán elvérző 
tetteinket mohón elissza az idő. 
Sejtjeink utasítását káromló vezényszók 
döngölik múltunk, s mint jég, roppan a jövő. 
Mert megszoktuk szüntelen félelmeinket, 
nem félünk félszeinktől, 
sem ördögtől, sem Istentől. 
Bátrak vagyunk. 
Múltunkon vidáman ropja táncát a történelem, 
s míg rejtett kertek alján a lapulevelet imádjuk, 
mint tékozló fiút az apa, 
örömmel üdvözöljük a megtérőt, 
a vörös szegfűt. 
Barnára váltanak a tekintetek, 
zsíros kormával arcunkra borul az éj.