Balogh Balázs: Üzenet

Az idő lisztet szór a fejemre,
ő harap – s én leszek fogatlan.
Sustorog, de halkabban egyre,
szűk mellemben a piros katlan.

Nikotinos nappalok, esték
keserítik meg néha számat.
Hideg jéghegyek – egy-egy emlék –
merednek a mélyből utánad.

Gőgös hegyek ormát ha nézem,
megsejtsem túl a fénylő napot.
Ha pacsirták lesznek az égen,
én megígérem: elhallgatok.

De amíg más itt nem mondja ki,
ami nekem fáj s engem éltet,
addig nem tudok elhallgatni!
Szállj ajkamról, gyertyaláng-ének.