Csornyij Dávid: Vadászat

Távcsövemben keresem homlokod középpontját, 
bejelentkezik leshelyemen a vadászösztön, 
közönyösen figyelem a vaddisznók nászát, 
helyette téged öllek meg, izgalom, libabőr.

A sötétben egyenlők vagyunk, ha leszáll az éj,
fél minden, ami él és mozog. Csak ketten maradtunk, s 
mint a középkori placcon, játszhatunk lovagi tornát, ókori 
gladiátorosdit, vagy levadászlak, előtte dikciót tartok.

Tested elegánsan hullik el, mezõn képzeled magad,
kórházi szobában, szemfedővel. Én kéjelgek a vér látványán, 
istenkísértés, te azt sem tudod, ki ölhetett meg. Bizonytalanságod őrli 
fel az utolsó leheletet, ősiségemet majd Hádész magyarázza el.

Új szerető után kell néznem.

Forrás: Együtt 2018/3

Nyitókép: illusztráció