Czébely Lajos: A nyár elfolyó színei

A nyár elfolyó színeit
összevérzi ez az ősz is,
ezüst éle szívembe szúr,
míg leveleit betűzgetem,
s az örök-kérdések hűvös
üzenete gondba dönt:
Annyi előttem, mint mögöttem?
Honnan hová tartok?
Ha nem leszek, akkor is leszek?
Vagy most sem vagyok, meglehet?
Vajon a Naprendszer hatalmas ideggóc,
s létem egy parányi inger benne?
„Gondolkodom, tehát vagyok”
sokkal ijedtebb, mint máskor…
Dacból sem figyelek oda…,
de sokáig ezt sem tehetem,
mert ősi varázserő
vonz kitartóan
lágyuló őszi
avarba.