Simon István: Tavaszi egyveleg

Szerző: | 2021.04.13., 09:28 | A nap verse

Kép forrása: Pinterest

Most kezd a fa sátorozni,
zöldarany ernyő lobogni –
házfalra árnyékot ír.
Hol van, tél, a szürkeséged?
Mint pléhlemez, úgy átégett,
átvert a klorofil.

Fényben mosdanak a házak,
s tekintgetek, mily varázslat
készül megint körülem.
A nap őrültként vihog rám,
s karmesteri sugár-botján
szédületes nagy ütem.

Színnek int: az erdő kezd rá
s fényes oldal, csupa esztrád-
zenész – csipke-, sombokor.
Másodikra kezd szólni a
madárhad, s a harmónia
századiknál nincs sehol.

S gyönyörű ez! – únt-egyhangját
félresöprő, százezer húrt
megbondító új zene.
Tegnap a fa duzzadt ága
üresen nyúlt a világba,
s ma virággal van tele.

Ma virággal s majd gyümölccsel!
Engem, kit a tél bűvölt el,
tavasz oldj fel, jöjj, segíts.
Töltsd meg szívem olyan dallal,
ami gyógyít és vigasztal
sebzett embereket is.

Int a karmesteri pálca,
s ráhajol az orgonára
erős színek kórusa.
Indul minden az egy nyárért.
Nől a kert, már kövér árnyék
dől tőle a kapura.

S vár, nézem, a bokros bodza:
édes esteli dalokra
hegyezve sok zöld füle,
hogy rázendítsz majd, cigánya,
ó, kis almanach-madárka,
szépszóló fülemüle.

Pin It on Pinterest

Share This