Suhajda József: Életünk margójára

Elmúlik az élet felettünk,
Mennyi időt elvesztegettünk,
Észre sem vettük rohanását,
Por lepi be lépteink nyomát.

Álmainkon zúzmarás lepel,
Vonatunk valahol vesztegel,
Reményből faragott otthonunk,
Vállunkra vetett üres batyunk.

Elmúltak a zajos ünnepek,
Sötét raktárban a díszletek,
A sokszor elmondott monológ
Mára idejét vesztett prológ.

Vergődve életünk medrében,
Ne éljünk soká téveszmében,
A sors vizének sodró árja.
Legyen jövődnek paripája.