Vári Fábián László: Buján gomolygó

Buján gomolygó ködökből jöttem,
jövetelem bár senki se várta.
Test- és árnyatlan lények mögöttem,
a hajnal homlokán izzott a párta.

A felhők mégis egymásnak estek,
zúdult alá a ciános oldat,
kimért, kemény hóhérlegények
törték kerékbe a változó holdat.

S hogy a napisten gyémánt szemére
ereszkedett a kozmikus hályog,
az élő Báránynak megalvadt vére,
s az ember fia döbbenten állt ott.

Ha fáj, csak fájjon a földnek a szíve! –
bólintok, s begombolkozom állig.
Odébb állok még ma a sereggel,
amíg a hüllők szeme parázslik.