Vári Fábián László: Két fénybogár

Lepusztulnak rólam a rongyok,
bőröm cafatokban
hagyja el testem,
darabjai megelőznek a szélben.

Mint gyönge hasi bárány bőrén,
áttetszenek rajtuk a fények,
vacogva zörögnek a csontok,
mert nem a haragvó Isten,
hanem a hold havazik.

Arcom szégyenét
restellem, bánom,
ujjaim rácsával rejtem,
mégsem fáj semmi,
de látni se látok –
két fénybogár ül csak
a két szakadékban,
hol egykor a szemem világolt.

Valami sárkány járt –
mondják – az égen,
s a nap vele pártolt.
De ki megy a sárkánnyal
manapság ölre?

Csak a bárányszív
parázslik, lüktet,
s hullatja vérét a földre