Várnai Zseni: Csak kéken bámult rám az ég…

Az égre néztem: nem felelt,
Nem értette, mit kérdezek.
Az ég oly messze, messze van,
nem érzi, amit érezek.

Csak kéken bámult rám az ég,
a nap mosolygott fényesen,
nem értette, mit kérdezek,
a távol, égi értelem.

A földhöz szóltam: nem felelt.
Pelyhedzett rajta már a zöld,
nem értette, mit kérdezek,
ölelkezett éppen a föld.

Az ég a földre ráhajolt,
pezsdült az ősi gerjedés,
túl minden emberbánaton.
Nem érthették a bánatom.

Kérdeztem: senki sem felelt.
Se föld, sem ég, se csillagok,
csak ömlött rám a sárga fény,
színek születtek, s illatok.

Kérdeztem újra, hangosan:
– Csupán az ember átkozott? –
de nem felelt rá senki sem,
az ég s a föld csodálkozott.