Zelk Zoltán: Töredék

Az alkonyi nap visszanéz
– s mily szomorún – a tájra,
ellobban, parázzsá leszen
a kertek déli lángja.
Visszanézek, s nem szomorún,
vissza, az ifjúságra –
ha nem is csap magasba már,
ha csitul is a lángja,
de érzem, izzóbb, melegebb,
mélyebb szívem parázsa.