Felhívás – VI. Zenevarázslat képzés és hangverseny

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2024 őszén hatodik alkalommal szervezi meg a „ZENEVARÁZSLAT” című képzést és hangversenyt a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával.

A program célja, hogy minél közelebb hozza a gyermekekhez a klasszikus zenét. A „ZENEVARÁZSLAT” hangversenysorozat Magyarország számos településére eljutott, és sok gyermekkel kedveltette meg a klasszikus zenét és a verseket.

A rendezvény szakmai referense Várnagy Andrea, Magyarország Érdemes Művésze, Liszt Ferenc- díjas és Budapest Márka-díjas magyar zongoraművész.

Kárpátaljai zeneiskolák növendékeinek és zongoratanárainak jelentkezését várjuk. A növendékek zenetanárukkal együtt érkeznek a tehetséggondozásra, hiszen nagyon fontos, hogy a programvezető és a zenetanár közösen egyeztessen a diák zenei múltjáról, oktatási módszereiről és arról, milyen szinten tart a zenetanulásban.

Jelentkezhet minden olyan 8-17 év közötti fiatal, aki legalább 1 éve részt vesz zongoraoktatáson.

Jelentkezni egy online űrlap kitöltésével és egy videó beküldésével lehetséges, ugyanis az előválogató koncert elektronikus úton valósul meg. Az előválogatóra szánt darab lejátszásával és videóra vételével, valamint az űrlap kitöltésével van lehetőség regisztrálni a programra.

Az előválogatóra szánt videókat az alábbi e-mail címre várjuk: [email protected]

Az online előválogatót követően kiválasztásra kerülnek azok a diákok, akikkel személyesen foglalkozik majd Várnagy Andrea egy képzés keretein belül 2024. november 15., 16., 17. és 18-án. A foglalkozássorozat egy hangversennyel zárul 2024. november 18-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében, ahol bemutatásra kerülnek a tanult ismeretek.

Jelentkezési határidő: 2024. október 1. 14:00 óra

A program maximális kerete 20 fő.

A képzés lehetőséget biztosít felkészítő tanárok részvételére is. Részükre is teljes ellátást biztosít a program.

Az online előválogató hangverseny megjelenésének időpontja: 2024. október 10.

Képzés: 2024. november 15-18.

Záró hangverseny: 2024. november 18. 15:00 óra

A tehetséggondozó program helyszíne a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola.

A jelentkezési űrlap az alábbi link-en kitölthető.

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfjN5JFq2gIv-YXTxAKkowomw5ndbk0EdNiHf_YFaYaA7-_Aw/viewform?vc=0&c=0&w=1&flr=0

Részletes tájékoztatót az alábbi elérhetőségeken kaphatnak:

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

honlap: www.genius-ja.uz.ua

e-mail: [email protected]