Harsányi István-díj – manager-képzés
Pályázati kiírás „Harsányi István-díj” elnyerésére
A Magyar Innovációs Szövetség által gesztorált, közhasznú Manager Képzés Alapítvány, elsősorban a gazdasági, a műszaki és a természet-tudományi felsőfokú intézményekben graduális és posztgraduális, valamint a PhD-képzés keretében tanuló tehetséges hallgatók kiválasztását és menedzsment ismereteinek bővítését, gyakorlatban történő alkalmazását hivatott elősegíteni.
Ezért az Alapítvány Kuratóriuma a „Harsányi István-díj” (és a velejáró kutatási ösztöndíj) elnyerésére a 2015. évben ismételten pályázatot ír ki, 35 év alatti fiatalok részére. A Kuratórium az innovációval kapcsolatos menedzsment témakörben készített kiemelkedő színvonalú
– tudományos diákköri munkák,
– kutatási munkák,
– szakdolgozatok, diplomamunkák,
– PhD-disszertációk
készítőit kívánja elismerésben részesíteni, és gyakorlati tevékenységüket támogatni.
A pályázatok az alábbi – az innovációs folyamatokkal kapcsolatos – menedzsment szakterületeken adhatók be:
– szellemitulajdon-védelem menedzsment
– tudás menedzsment
– minőség menedzsment
– humán menedzsment
– kutatás-fejlesztési, innovációs menedzsment
– informatikai menedzsment
– környezetvédelmi menedzsment
– innováció támogatási formái
– innováció szerepe a vállalkozásokban.
A pályaműveket az innováció szempontjait kiemelő, max. 2 oldalas összefoglalóval kiegészítve, nyomtatott formában, 2 példányban, valamint elektronikusan is, magyar nyelven lehet benyújtani. Idegen nyelven csak akkor, ha csatolnak hozzá egy publikációként közreadható, értékelésre alkalmas magyar nyelvű összefoglaló kéziratot.
A pályázatok elbírálásának feltétele: a felsőoktatási intézmény hivatalos (pl. tanszékvezetői) ajánlása és (témavezetői, opponensi) értékelése, valamint a „Pályázati adatlap” teljes körű kitöltése.
Az elbírálásánál előny, ha esettanulmányt is tartalmaz a pályázat.
Beküldési határidő: 2015. június 30-án, 14:00 óráig beérkezően.
Beadás helye: Magyar Innovációs Szövetség titkársága: 1036 Budapest, Lajos u. 103., I. emelet
A Kuratórium mely külső szakértőket, vállalatvezetőket is bevonhat a döntésbe 2015. szeptember elejéig hozza meg döntését a kutatási ösztöndíjakról két kategóriában:
– PhD-munkák, ill.
– egyéb munkák (Bsc, BA,Msc, MBA).
Az egyszeri ösztöndíj összegét a pályaművek színvonala alapján a kuratórium évenként határozza meg. (2014-ben az elnyert ösztöndíjak összege 150 000, ill. 120 000 Ft volt).
A díjakat ünnepélyes keretek között 2015 őszén adjuk át. A díjazott pályaművek összefoglalóit a Magyar Innovációs Szövetség és az SZVT Kutatási és Fejlesztési Központ honlapján publikáljuk.
A pályázati adatlap és az értékelés szempontjai beszerezhetők az Alapítvány Titkárságán (dr. Antos László titkár, tel: +36-1-430-3330, e-posta: [email protected]) vagy letölthetők a www.innovacio.hu c. portálon a Harsányi István-díj c. rovatból.
Pályázat támogatói:
Pro Progressio Alapítvány
SZVT Kutatási és Fejlesztési Központ
Heller Farkas Alapítvány
Együttműködő szakmai partner: Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács