VII. Magyar Speciális Független Filmszemle
A Magyar Speciális Mozgókép Egyesület, együttműködésben a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesülettel filmes pályázatot hirdet magyarországi és határon túli alkotók számára.
A PÁLYÁZAT CÉLJA
A pályázatnak kettős célja van: egyrészt megnyilvánulási és megmérettetési lehetőséget kívánunk adni azon fogyatékossággal élő és pszichiátriai beteg, alkotó szándékú személyek számára, akik mozgóképben kívánnak valós vagy fiktív történeteket létrehozni, műveiket mindenki számára megmutatni, hogy ezzel saját világukba betekintést nyújthassanak. Másrészt minden olyan alkotót várunk, akiknek van olyan filmes alkotásuk, amely a fent említett személyekről, vagy velük kapcsolatos dolgokról szól, tehát a film nyelvén beszél a fogyatékosságról, és ennek kontextusairól.
A pályázaton nyertes alkotásoknak a díjakat a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület őszi filmszemléjén 2021. november 18-án adjuk át.
PÁLYÁZHATNAK
Pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek (intellektuális képességzavarral küzdők, pszichiátriai- és szenvedélybeteg alkotók), autizmussal élő alkotók, szociális ágazatban dolgozók és érintettek, függetlenfilmesek, televíziós szakemberek, diákok és mindenki, aki filmjében a fogyatékosság témáját érinti.
A PÁLYÁZAT TARTALMA
Téma megkötése nélkül lehet nevezni bármilyen filmmel, pl.: fikciós filmek, játékfilmek, dokumentum és portréfilmek, animációs filmek, módszertani és PR filmek. A nevezett filmeknél megkötés, hogy az alkotások valamilyen módon kapcsolódjanak a sérült emberek világához, és ne haladják meg az egy órás játékidőt.
A pályaműveket három kategóriába fogadjuk: speciális filmes kategóriába*, parafilmes kategóriába** és a független-, professzionálisfilmes kategóriába***
PÁLYÁZOTT ALKOTÁS BEKÜLDÉSE
Online módon az [email protected] címre, fájlmegosztó használatával (wetransfer, google drive stb.),
Beküldési formátum kizárólag mpeg2, mpeg4 kiterjesztésben, maximum 5GB méretig
NEVEZÉSI HATÁRIDŐ 2021. szeptember 20.
A FILMSZEMLE HELYE ÉS IDEJE
Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér, Budapest 6. ker. Eötvös u. 10.
2021. november 17-18.
A FILMSZEMLE FŐVÉDNÖKE:
Dr. Kollarik Tamás filmes szakember, egyetemi oktató, a „Moholy-Nagy Művészeti Egyetem igazgatója
A SZAKMAI ZSŰRI TAGJAI:
– Varsányi Ferenc Emmy-díjas animációs filmrendező, forgatókönyvíró, producer, egyetemi tanár
– Dr. Radványi Katalin gyógypedagógus, pszichológus, főiskolai tanár
– Kulcsár Tamás filmrendező
– Lovass Tibor a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnöke, médiapedagógus
– Szabó Bianka speciális filmes alkotó
– Szaffner Gyula ügyvivő szakértő, ELTE-BGGYK
PÁLYÁZAT DÍJAZÁSA
– Szemle nagydíja (NFI 3×250 000Ft)
– Aranyszárny nagydíj pénzdíj (EMMI 3×100 000Ft)
– Arcaink nagydíj (tárgyi ajándék, ami lehet laptop, kamera, állvány, utalvány)
– Együtt közösségi nagydíj (tárgyi ajándék, ami lehet laptop, kamera, állvány, utalvány)
– „Méltóság” különdíj a Gyógypedagógia Fejlesztéséért Alapítvány és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar közös „Méltóság” különdíja (a legméltóbb fogyatékosság ábrázolásért) (2017-től 1x 25 000 Ft.)
– „Egymástól tanulunk” különdíj a Gyógypedagógia Fejlesztéséért Alapítvány és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar közös „Egymástól tanulunk” különdíja (a gyógypedagógus-képzésben legjobban felhasználható, a hallgatók közötti szakmai eszmecserét élénkítő filmért) (2017-től 1x 25 000 Ft.)
– Különdíjak
*Speciális film: értelmileg akadályozott alkotó, pszichiátriai- és szenvedélybeteg alkotó, autizmussal élő alkotó
**Parafilm: a film készítője mozgás-, látás-, hallássérült alkotó
***Független-, professzionális film: a film készítője függetlenfilmes, professzionális filmes, televíziós szakember, szociális ágazatban dolgozó, diák
Nevezési lap letölthető az Egyesület honlapjának irattárából http://www.msmke.net
A Filmszemle Facebook eseménye: https://fb.me/e/D9s9NwUV
További információ: Telefon: +36 70 2817836 E-mail: [email protected] : facebook.com/specmozgokep ; facebook.com/specialisfilmszemle
Magyar Speciális Mozgókép Egyesület Cím: 9732 Kőszeg2, Pf. 16. Tel.: +36 70 281-78-36 E-mail: [email protected] Web: http://www.msmke.net
Forrás: pafi.hu