Akikre büszkék lehetünk… Interjú Butka Tímeával

A külső független tesztelés bevezetése országszerte megnehezíti az érettségi előtt álló tanulók pályaválasztását, fokozottan igaz ez a kisebbségi oktatási intézmények diákjaira.
Ebben a helyzetben kiemelt szerep, többrétű feladat hárul az ukrántanárokra: a kötelező tananyag átadása mellett fel kell készíteniük tanulóikat a tesztelésre, s ugyanakkor a mindennapi boldoguláshoz szükséges nyelvhasználati alapokat is bele kell csempészniük az órák keretébe. Ezt a célt tűzte ki maga elé Butka Tímea, a Rákóczi-főiskola egykori hallgatója, a Nagyberegi Középiskola ukrán nyelv és irodalom tanára is.

– Mikor és hol születettél? Hogyan telt a gyermekkorod, középiskolás tanulmányaid?
– Butka Tímea vagyok, (született File Tímea) 1988. augusztus 21-én születtem Beregszászban. Itt neveltek fel a szüleim engem és az öcsémet, Gábort. Most is itt élek.
2005-ben a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában érettségiztem, majd magyar–ukrán szakra felvételiztem a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

– Miért döntöttél a beregszászi főiskola mellett?
– Számomra nem volt kérdéses, hogy ezt az intézményt válasszam-e. Máshová nem is adtam be a jelentkezésemet. Már a középiskolai tanulmányaim alatt is sokat hallottam a Rákóczi-főiskoláról, ahol egyszerre két szakra is felvételt nyerhettem. Emellett meggyőző érv volt, hogy szülővárosomban, díjmentesen folytathattam tanulmányaimat.

– Hogyan teltek a diákévek?
– Főiskolás éveimre mindig boldogan gondolok vissza, hiszen szerettem itt tanulni, büszkén gondolok vissza tanáraimra, akikre máig is felnézek.
Nagyon sok programban vehettünk részt, amelyek nemcsak szórakozásra adtak lehetőséget, hanem tudásomat is gazdagították. Ilyen események voltak a terepgyakorlatok, különböző előadások, rendezvények, szakmai gyakorlatok és még sorolhatnám. Főiskolás társaimmal minden érdekelt minket, igyekeztünk minden rendezvényen ott lenni. Felejthetetlen élményeket tudhatunk a magunkénak.

– Mi történt a főiskola után?
– A főiskola elvégzését követően ukrán nyelv- és irodalomtanárként kezdtem dolgozni a Nagyberegi Középiskolában, ahová szinte rögtön beilleszkedtem, hiszen nagyon jó, segítőkész kollektíva fogadott. Jelenleg is abban az intézményben tanítok. Noha nem tudhatjuk mit hoz a jövő, de szeretném a jövőben is itt folytatni a pályafutásomat.
A tanári szakmának megvan a maga nehézsége, de kárpótlásul ott van a benne rejlő szépség. Ha csak egy gyermekben is sikerül felébreszteni a tudásvágyat, akaratot, máris közelebb érzem magam célomhoz, amit Móricz Zsigmond fogalmazott meg a legtalálóbban: „Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud.”

– Hogyan „birkóznak” meg a tanulók az államnyelv elsajátításával?
– Tapasztalataim alapján azt kell mondanom, hogy sajnos nehezen sajátítják el az ukrán nyelvet. Sok tényező játszik közre ebben, úgy mint a program, amely elsősorban a ZNO (külső független tesztelés – a szerk.) teljesítésére szeretné „felkészíteni” a tanulókat, azonban ez a nyelvtudás hiánya miatt nagyon nehéz feladat. Másrészt egy nyelv elsajátításához nagyon sok idő szükséges, sok tanulás, akarat, gyakorlás, figyelem és nem elegendő csupán az, amit az iskola falain belül hallanak a tanulók. A nehézségek ellenére minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy bővítsem a tanulók szókincsét, s hogy az átadott tananyagot ne csak „betanulják”, de megértve a gyakorlatban is alkalmazni tudják azt. Amire a legnagyobb szükség lenne véleményem szerint, az az, hogy az ukránt idegen nyelvként oktassák a kisebbségi tanintézményekben.

– Hogyan teljesítettek a diákok a külső független tesztelésen?
– Nagyon nehéz tanévet tudhatunk magunk mögött. A ZNO miatti drukk szinte minden végzős tanuló évére rányomta a bélyegét. A legtöbben igyekeztek tanulni rá, páran viszont közömbösen álltak az előttük álló megmérettetéshez, és csak „tippre” alapozták az egészet. Vannak, akiknek ez sikerült is, ám sajnos olyanok is, akik próbáltak felkészülni, de nem teljesítették az átjutáshoz szükséges ponthatárt. Ilyenkor kérdezem én, hogy mennyire mutat ez reális képet a tanulók tudásáról? Mennyire reális az, hogy magyar kisebbségi iskolákban tanuló gyermekeknek is ugyanazt a feladatsort kell teljesíteniük, mint az ukrán anyanyelvű tanulóknak?

– Mit köszönhetsz a főiskolának?
– Elsősorban tudásom alapját, amelynek napjainkban is hasznát veszem. Emellett nagyon sok barátra találtam, akikkel máig is tartom a kapcsolatot. Fontos megemlíteni, hogy a férjemet is itt ismertem meg már a főiskola első éveiben.
Nem volt könnyű az öt év, sokszor éjszakákon át tanultunk, de megérte. Büszkeséggel tölt el, hogy a főiskola hallgatója lehettem.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma