Akikre büszkék lehetünk… Interjú Lukács Attilával

– Beregszászban születtem, s itt végeztem középiskolai tanulmányaimat is a Beregszászi 8. sz. Középiskolában. Átlagos, de könyvtárzaklató tanuló voltam. Ezt követően felvételiztem a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelem-földrajz szakpárjára. A történelmet mindig is szerettem, a földrajz is közel állt hozzám, igaz – tanárember számára jól érthető, tanuló számára felfoghatatlan – földrajztanárom, Mihájlovics Erzsébet igyekezett látványosan mindig egy-két jeggyel kevesebb osztályzatot adni. Utólag úgy vélem, neki volt igaza. Miután a főiskolai korszak is lezárult, a Beregszászi 3. sz. Középiskolában földrajztanár, egy évvel később pedig ezzel párhuzamosan a Debreceni Egyetem PhD-hallgatója lettem történelemből.

– Igen, csak a főiskolára jelentkeztem, de a felvételire való regisztráció utolsó napján adtam be a kérelmemet, mivel sokáig hezitáltam a különböző testhezálló szakirányok között. Végül a történelem-földrajz mellett döntöttem, ez állt a legközelebb hozzám. Más intézmény valahogy nem került szóba.

Életem legjobb választása volt. Kicsit féltem a felvételitől, hiszen a sorstársaim beszámolója alapján volt, aki már több mint egy, de legalább féléve járt különórára egyik-másik tantárgyból. Én pedig alig vettem kezembe a tankönyvet, hiszen az érettségire készültem azelőtt, és nem tudtam még mit hoz számomra a jövő, nem voltak terveim. Mégsem értem el rossz eredményt, a körülbelül 25 jelentkezőből a nyolcadik voltam a rangsorban.

– Kellemesen, nagyon sok barátot szereztem az itt eltöltött idő alatt. A vizsgára való felkészülés izgalmai, a közösségi élmények máig is szép emlékként élnek bennem. Nem volt nagy létszámú a csoportunk, de annál összetartóbbak voltunk, és időközben sok nagyszerű személyiséget, tanárt ismertünk meg, többek között Soós Kálmánt emelném ki, akinél a diplomamunkámat is írtam.

–Igen, de él bennem az a tipikus tanárbetegség, hogy sokkal jobban szeretek tanítani, mint számon kérni. Sokunknak ez a legfőbb problémája, hatodik éve tanítok, de még ki kell ebből gyógyulnom. Ahogyan tanulni is meg kell tanulni, úgy tanítani is, azt pedig csak hosszú évek során lehet. A tanítás mellett nagyon jó kollegiális élményekben van részem, sok barátra tettem szert a munkahelyemen is, emellett több egykori diákommal is gyakran tartom a kapcsolatot, s ha kérdésük merülne fel, segítségre van szükségük, akkor bátran fordulhatnak hozzám. A tavalyi végzős osztályom néhány tagjával hetente pár alkalommal igen jókat szoktunk beszélgetni. Örülök, hogy nem felejtettek el, végül is jó barátokká váltunk.

– Igen, de nem mondanám, hogy csak a gyerekek akaratán múlik a dolog, sokkal inkább a lehetőségeiken. Általános helyzet ez minden oktatási intézményben.Több tárgyat tanítunk nekik, mint korábban, túlterheljük őket, ezenfelül hatalmas információáradat zúdul rájuk a média világából is, ami sokszor érdektelenséget vált ki belőlük, és ezt nehezebben tudjuk kompenzálni az iskolai tananyaggal. Régen valószínűleg könnyebb volt, amikor a tanár volt a fő információforrás, és a tanulók szinte szomjazták a tudást. Sok idősebb kolléga mindig jól informált az aktuális helyzetről, sokszor meg is mosolyogjuk botor módon, viszont régen ez volt a módi. Ahogy a neves magyarországi pszichológus, Tari Annamária fogalmazott egy cikkében: a tanár napjaink információs társadalmában lassan elavult audiovizuális eszközzé válik, ezen kell változtatnunk.

– A kétnemzetiségű iskolát úgy kell elképzelnünk, hogy az ukrán osztályokban tanuló gyerekek jelentős része magyar, vagy magyarul is tökéletesen kommunikál. Szocializációs közeg szempontjából mindenképpen előnyösnek tartom, mivel véleményem szerint sokkalta elfogadóbbakká válnak, hiszen a magyar osztályban tanuló ukrán és ukrán osztályban tanuló magyar gyerekek között nem tapasztalhatóak nemzetiségi problémák. Szünetekben együtt barátkoznak, játszanak, beszélgetnek, és természetesen együtt követik el csínytetteiket, s közben sokat tanulnak egymásról.

– Bár földrajztanárként dolgozom, a doktori iskolában a történelem mentén haladtam tovább. A nemzetközi kapcsolatok szakirányon belül a magyar-magyar kapcsolatokkal foglalkozom dr. Pallai László vezetésével. Izgalmas kérdés, melynek én is részese vagyok, nehéz érzelemmentesnek maradni. Az abszolutóriumot megszereztem, jelenleg is tart az adatgyűjtés, a közeljövőben szeretném megújítani a kutatás irányában végzett lendületemet, amely kissé háttérbe szorult egyéb elfoglaltságaim prioritása miatt.

– Barátokat, tudást, életvitelt, összességében véve életteret. Ha egy felsőoktatási intézményben tanulunk, akkor adaptálódunk is annak légköréhez, környezetéhez, s miután befejezzük a tanulmányainkat, már hasonló elvárásaink vannak magunkkal szemben, mint amilyet irányunkba támasztottak.