Akikre büszkék lehetünk… Interjú Nigriny-Demeter Adriennel

– Beregszászban születtem egy nagycsaládban, két fiútestvérem van, én voltam a középső gyerek. A szülővárosomban, a 4-es iskolában kezdtem a tanulmányaimat, majd az elemi osztályok után átmentem a Beregszászi Magyar Gimnáziumba és ott érettségiztem le. Ezt követően felvételiztem a beregszászi főiskola földrajz szakára. A diploma megszerzése után pihentem két évet, majd felvételiztem a Debreceni Református Hittudományi Egyetemre. A teológiai alapképzést követően pasztorális tanácsadási és szervezetfejlesztés szakra jelentkeztem, ezen belül is szervezetfejlesztés szakirányra. Ezt 2011-ben fejeztem be.

– Nem. A gimnáziumi éveim alatt már kialakult bennem a tudat, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni, de csak a 7-8.évfolyamon döntöttem úgy, hogy tanár szeretnék lenni. Pedagógus, de semmiképp nem alsó tagozatos tanító. Felsősökkel szívesen foglalkoztam volna, de azóta rájöttem, hogy igazából a felnőttoktatás áll közel hozzám. A főiskolán sajnos nem volt erre lehetőség, így a földrajz szakot választottam, amelyet nagyon megszerettem.

– Sok tanulással, mert én nagyon szeretek tanulni, ez mindig is így volt. Tipikus stréber diák voltam, aki rengeteget készült és sokat ült a könyvtárban. Ezt mindenki tudta rólam. A legtöbb órán ott voltam, mert szerettem megismerni az oktatott tantárgyakat. Nagyon jó társaság alakult ki az évek során, barátságok szövődtek, és itt ismerkedtem meg a férjemmel is, aki a csoporttársam volt. A főiskolás évek meghatározóak voltak számomra, mert kialakították bennem azt, hogy mit és hogyan érdemes tanulni. A másoddiplomám megszerzése sokkal könnyebb volt, mert tudtam válogatni a tantárgyak között. Nagyon jó tanáraim voltak, megszerettem a földrajz tanszéket minden tanárával együtt, akik nagyon meghatározóak voltak az életünkre.

– Volt több ilyen is, de az egyik, amelyre mindig emlékezni fogok, egy terepgyakorlaton történt. Egy alkalommal levert minket a hegyről a jég, teljesen eláztunk, és nem száradtak ki másnapra a ruháink, de a csoport mégis elment hegyet mászni. Én abban a csoportban maradtam, amelyik főzött, és nagyon dühös voltam, felelőtlennek tartottam a többieket, hogy ilyen körülmények között indultak el a túrára. Izsák Tibi (Izsák Tibor, a Rákóczi-főiskola Földtudományi Tanszékének tanára – a szerk.) bácsi maradt lent velünk, és észrevette a lelkiállapotomat, s olyan türelemmel és szelíden hallgatott végig, hogy engem is megnyugtatott közben, majd teljes hidegvérrel annyit mondott, hogy minden rendben lesz, ki fog sütni a nap, és jól fogják érezni magukat a többiek. Majd leültetett kártyázni. Mint utólag kiderült, tényleg kisütött a nap, s valóban jól voltak a csoporttársaim. Mindig emlékezni fogok a türelemre és hidegvérre, ahogy Tibi bácsi kezelte ezt a helyzetet, pedig neki sem lehetett könnyű. Főként úgy, hogy ma már látom – amikor csoportokat vagy kirándulást vezetek –, hogy sokat tud aggódni egy pedagógus az ilyen esetekben.

– Sajnos csak négy évet tanultunk, nem volt akkreditálva a szak a specialist diploma megszerzésére, akkor az egész csoport csalódott volt, azt hiszem, de nem sokkal később eldöntöttem, hogy teológiát szeretnék tanulni. Közben nem találtam pedagógusi állást, ezért sorstársaimhoz hasonlóan én is a kábelgyárban kötöttem ki, öt hónapig dolgoztam minőségellenőrként, de túl monoton volt ez az állás, ezért otthagytam. Szerettem volna továbbtanulni, és lehetőségem volt Debrecenbe menni állami támogatással, emellett projektmenedzserként munkába álltam a Kárpátaljai Református Egyházkerületnél, illetve a Beregszászi Református Egyházközségnél. Egy évvel később az egyházkerülettől átkerültem a Sámuel Alapítványhoz, de a gyülekezetnél továbbra is ottmaradtam. Azóta ennél a két szervezetnél dolgozom folyamatosan, illetve több civil szervezetnek, alapítványnak írtam már pályázatot. Szívesen tartok fiataloknak pályázatíró képzést.

– Igen, elsősorban ezzel foglalkozom, illetve a projektek monitoringja és koordinációja is az én feladatom. Emellett a gyülekezetben is vállalok szolgálatokat, szervezői feladatokat látok el a Komjáti Benedek Alapítványnál, és a Sámuel Alapítványnál én vagyok a honlapfelelős. Mindemellett 2013-ban saját vállalkozást nyitottam, amely adminisztratív és felnőttképzési szolgáltatásokat nyújt.

– Igen, néhány hete nyílt meg az ÉLIM baba-mama menedékház, amelynek én vagyok a koordinátora. A menedékház ötlete már 2006-ban felmerült, és holland támogatással azóta is dolgozott rajta a Kelet-Európai Misszió. Sikerült megvásárolni és felújítani ehhez egy családi házat, ahol öt-nyolc leányanyát tudunk majd fogadni gyermekeikkel együtt. Jelenleg a módszertan kidolgozása, a következő néhány hónapban pedig a szociális gondozókból álló csapat kiválasztása és kiképzése folyik majd. A tervek szerint 2014 második felében már sikerülhet anyákat beköltöztetni a házba, ám ehhez még sok munka van hátra. Elsősorban a komoly krízishelyzetben lévő fiatal leányanyáknak tudunk majd segíteni azzal, hogy biztonságos otthont, képzéseket, és lelki támaszt nyújtunk nekik, valamint teret biztosítunk számukra, hogy mély kapcsolatot alakíthassanak ki gyermekükkel, és megtanulják helyesen gondozni a babákat. Rendkívüli öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a menedékházban közösen dolgozunk Pusztai-Tárczy Beatrix pasztorális tanácsadóval, aki nagyon kedves barátnőm is egyben.

– Zongorázok a saját szórakoztatásunkra, illetve festek. 2013-ban két kiállításon is részt tudtam venni, melybőlaz egyiken édesapám képeit is bemutatták, és amelyen közreműködött a keresztanyám, Nigriny Edit is, aki szintén festőművész. Ez a családi alkalom számomra nagyon felemelő és megtisztelő volt, és remélem, hogy tudom ezt folytatni, bár nem azért festek, hogy kiállításokra járjak, egyszerűen szeretek a színekkel dolgozni, és ez egyúttal pihentet is.

– Nagyon sok élményt. Azokat az embereket, akiket Isten odarendelt mellém, s itt nemcsak a csoport- és évfolyamtársaimra gondolok, hanem a pedagógusokra is. A mai napig nagyon jó a kapcsolatunk a földrajz tanszékkel. Örülök annak, hogy szavaikkal és tetteikkel biztosítottak bennünket arról, hogy bármikor számíthatunk rájuk.

A főiskolán megtanultam tanulni, illetve szelektálni a feladatokat. A napi fontossági sorrend felállításának gyakorlata is a főiskolán kezdődött el, örülök annak, hogy ezt elsajátítottam, mert enélkül nem tudnék helytállni a mindennapi életben.