Akikre büszkék lehetünk… Interjú Roszoha Viktóriával

– Roszoha Viktória vagyok, Beregszász külvárosában, Búcsúban születtem és itt élek napjainkban is. A Beregszászi 3. sz. Zrínyi Ilona Középiskola magyar osztályában végeztem a tanulmányaimat, majd magyar–ukrán szakra felvételiztem a Rákóczi-főiskolára.

– Tetszett az intézmény közelsége, nem szeretek túlzottan utazgatni. A főiskolán lehetőségem volt szakpárok közül választani. Engem mindig is vonzott az ukrán nyelv, amely mellé a magyart választottam.

Eredetileg nem is ukrán szakra készültem, hanem az ungvári egyetem orvosi karára, ezért a középiskola utolsó félévében a biológia és kémia szakokra összpontosítottam. Sikeresen vettem a felvételi vizsga akadályait, viszont nem tetszett az ungvári környezet, megijedtem tőle. Eredetileg is azt terveztem, hogy több helyre is beadom a jelentkezésemet, s az ungvári felvételi után biztossá vált számomra, hogy ha felvesznek az ukrán szakra, akkor a beregszászi intézményt választom. Ahhoz képest, hogy az orvosira összpontosítottam, elég jól behoztam a lemaradásomat nyelvtanból.

– Gyermekkoromban csak az oroszt használtuk, négy-öt éves voltam, amikor bekövetkezett a váltás. Mivel az utcánkban nagyon sok magyar gyerek volt és én csak oroszul beszéltem, ezért a szüleim elhatározták, hogy ezután csak magyarul fogunk beszélni a családban. Ráadásul a 3-as iskolának épp a felvételemkor nyílt meg a magyar osztálya, s anyukám javaslatára ide írattak be. Az ukrán nyelvtudásomat pedig az egyik barátnőmnek köszönhetem. Ő nem tudott magyarul, nekem nehezen ment az ukrán, így a közös érdek is úgy diktálta, hogy folyamatosan tanítsuk egymást. A középiskolás éveim alatt így csiszolódott ki az ukrán nyelvtudásom.

– Nagy élmény volt, szerettünk a főiskolára járni. A csoportunk is összetartó volt. Élményekben gazdag évek voltak ezek, rengeteg programon vettünk részt. A diplomaszerzés utáni első két évben nagyon hiányzott a főiskola, sokszor beszéltünk arról a csoporttársaimmal, hogy mennyire sajnáljuk, hogy véget ért a tanulás. Nagyon jól éreztük ott magunkat, egy percig sem bántam meg, hogy a főiskolát választottam.

– Nagyon elevenen élnek bennem a terepgyakorlataink. Egy hetet töltöttünk Dolhán dialektológiai gyűjtőmunkán. Bárány Erzsébet tanárnőék kísértek minket, s a magyar szakosok is csatlakoztak hozzánk. Nemcsak munkával telt az idő: gombáztunk, hegyet másztunk, kimentünk a Tisza-partra, szalonnát sütöttünk… Ezen kívül minden évben nagy élményt jelentettek a Rákóczi-napok.

– Még ötödik évfolyamos koromban ukrántanári állást ajánlottak fel a Beregszászi Magyar Gimnáziumban. Itt töltöttem a gyakorlatomat, s megtetszett a környezet, mégiscsak egy válogatott csoportról van szó, ami különbözik egy általános vagy középiskolai színvonaltól. Éltem a lehetőséggel. Szabad óralátogatást kaptam és munkába álltam a gimnáziumban. Immár ötödik éve dolgozom az intézményben, három éve osztályfőnök is vagyok.

– Szeretnék továbbra is itt dolgozni. Elégedett vagyok a munkahelyemmel, szeretem, amit csinálok. Nem gondolkodom pályaváltáson.

– Sajnos nagyon nehezen tanulják meg az államnyelvet a tanulók, ha egyáltalán sikerül elsajátítaniuk azt. Hibás a tanterv, hisz a tanulóknak anyanyelvi szintű ukrán nyelvoktatást írnak elő, akár csak az ukrán iskolák esetében. Nagyon kevés idő jut a beszédkészség fejlesztésre, pedig ez lenne a legfontosabb. Viszont, ha teljesíteni akarjuk az emelt szintű érettségit, akkor több figyelmet kell fordítani a grammatikára, hisz erre nagyon aprólékosan kitérnek a feladatokban. Ami további problémát jelent, hogy az ukrán nyelvben korábban tanulják a nyelvtani fogalmakat, mint a magyarban. Legtöbbször magyarul kell elmagyaráznom, hogy miről van szó, s csak utána váltunk át ukránra. Kevés óraszámban tanítjuk az ukránt, a beszédkészség fejlesztésre szánt fakultatív órákat is levették, így szinte képtelenség iskolán belül elsajátítani az államnyelvet, hacsak a tanulók nem mozognak ukrán közegben, vagy nem vesznek különórákat.

– Dehogynem: a gimnáziumban egyébként is minden évben vizsgázniuk kell a gyerekeknek ukrán nyelvből. Sok nyelvtani témát dolgozunk fel, ezeket visszamondatjuk velük a saját szavaikkal, de sajnos az időhiány nem ad túl széles mozgásteret számunkra. Az irodalommal is problémák vannak, nagyon hosszú terjedelmű műveket építenek a tantervbe, amelyeket a gyerekek képtelenek végigolvasni. Egyszerűen – jobb esetben – leszedik a mű tartalmát az internetről.

– Valóban nagy a felelősségünk, ahogy a szülőké is. Ők nagyban közrejátszanak a gyerekek teljesítményében, akiknek szükségük van rá, hogy leüljenek velük, segítsenek a házi feladat megoldásában. Sokat számítanak a magánórák is.

– Elsősorban azt, hogy idáig eljuthattam. A tudást, s azt, hogy egyszerre két diplomát szerezhettem. Szakképzett tanárok oktattak. Életre szóló barátokra leltem itt. Már négy éve, hogy végeztünk, mégis a mai napig tartjuk a kapcsolatot, igyekszünk időt szakítani egymásra, a barátságunk ápolására.