Kárpátalja anno: a kőrösmezői Sztrukovszka templomból ellopott Szent István zászló

Az UNESCO 2013-ban a kulturális világörökség részévé nyilvánította a kőrösmezői Sztrukovszka fatemplomot, amely nemcsak korát és stílusát tekintve különleges, hanem a hozzá fűződő legenda, s az egykor a benne őrzött Szent István zászló is értékessé teszi.

1824-ben szentelték fel az Úr felmagasztalása ünnepére a hucul stílusú épületet, melyet ma a görögkatolikus és ortodox közösség együtt használ. A legenda szerint a templomot Ivan Sztruk építette. Ezzel fejezte ki háláját Istennek, hogy megmentette őt és a nyáját a téli hóvihartól. A juhpásztor ugyanis egykor vásárra hajtotta a birkáit, ám alig ért a Fekete-Tiszához, amikor olyan hóvihar csapott le rá, hogy már attól tartott, a birkákkal együtt odavész. A pásztor kénytelen volt a nyáját hátrahagyni, s hazamenni falujába. Tavasszal visszatért oda, ahol a birkákat hagyta. Legnagyobb meglepetésére a nyájat épségben találta.  Hálából templomot épített azon a helyen.

A kétrészes, hajóból és szentélyből álló templom azóta is áll. Régi eredetét bizonyítja a XVII. századból származó ikonosztázionja, valamint a különálló, 1813-ban épített harangtorony, mely öt harangnak ad helyet. Ez utóbbiaknak csodatevő erőt tulajdonítanak a helyiek. Úgy hiszik, hogy a harangok segíthetnek azon a bajba jutott családon, melynek egyik nőtagja éjjel tizenkét órakor meztelenül imádkozik a harang alatt. További csodára számíthat az, aki a harangokat fokhagymával keni meg.

A templom másik nevezetessége volt az a bőrre festett zászlókép, amely Szent István királyt ábrázolta. A kép alján a következő felirat állt: „S: Stephan I: Rex Ungar.” A zászló hátoldalára sárkányölő Szent Györgyöt festették. Sajnos a lobogót 2008-ban ellopták a templomból, s a mai napig nem került elő. Holott Szent Istvánt 2000-től az ortodoxok is szentként tisztelik, s ezáltal ő az első, akinek szent életét az 1054-es nagy nyugat-keleti egyházszakadás óta a Katolikus Egyház és a Görögkeleti Egyház is egyaránt elismeri.

Szerencsére néhány fénykép fennmaradt a Sztrukovszka templom zászlójáról. Ezeken jól látható államalapító királyunk, aki halála előtt Szűz Máriának ajánlotta fel Magyarországot. Hartvik püspök így írta le mindezt a XII. században: „Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó Istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom.”

Marosi Anita

Kárpátalja.ma