Kárpátalja anno: „Áll még Munkács, áll az akasztófa…”

„Áll még Munkács, áll az akasztófa,

De szivemben félelem nem áll…” – olvashatjuk Petőfi versében. A Királyokhoz című művét a szabadságharc költője 1848. március 27–30. között írta Pesten.

Az előző év nyarán járt Munkácson, ahol felkereste a várat, melyben egykor Kazinczi is raboskodott. Élményeiről a Kerényi Frigyesnek címzett Úti levelek XIII. darabjában így írt: „… siettem ki a statusbörtönné alakult várat megtekinteni, melly a várostól egy jó negyedórányira fekszik a róna közepén egy magas kerek dombon. A domb oldalán szőlőt termesztenek… nem szeretnék borából inni… azt gondolnám, hogy a rabok könnyét iszom. Fölmentem a várba, az udvarokat s egy pár szobát bejártam, de a börtönöket nem mutatták meg, talán mert egyedűl és egészen ismeretlen voltam, vagy senkit sem eresztenek a föld alá? nem tudom. Egy teremben többek között ott van Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona arcképe is. Más helyen órákig elnéztem volna e dicső képeket, de itt csak futólag szemléltem őket, mert siettem kifelé. Tudj’ isten, e falak közt ugy összeszorúlt keblem, hogy alig bírtam lélekzetet venni. Érzéseimet leírtam egy versben. Azok kínos érzések voltak. Az egész idő alatt, mig itt voltam, fülembe valami szellem szomorú dolgokat suttogott. Szavait nem is értettem, olly halkan beszélt, csak suttogást hallám, és ennek olly bús hangja volt. Azt sem tudom, ki volt e suttogó szellem? az emlékezet-e vagy a sejtés?… 1800-ban és 1801-ben az itteni foglyok egyike volt Kazinczy Ferenc. Szegény Kazinczy! szegény haza!”

Ugyanekkor írta meg A munkácsi várban című versét, melyben megindítóan beszél az erődben játszódó eseményekről:

„Itt tüzé föl piros zászlaját a

 Szabadságnak Zrinyi Ilona?

 A szabadság hősinek tanyája

 Ime íme most rabok hona.

 Semmi más, mint dönthetetlen kőfal,

 Semmi más, mint lánccsörömpölések –

 Bátran tudnék a vérpadra lépni,

 Oh de ez a börtön… ettül félek.”

Marosi Anita

Kárpátalja.ma