Kárpátalja anno: az ungi cigányasszony esete a békával

Ismerjük a mondást: lenyeli a békát. Olyankor használjuk, amikor eltűrünk valamilyen kellemetlenséget vagy kényszerből elhallgatjuk a véleményünket.

Hogy honnan ered a mondás, arra a Keleti Ujság 1935. március 13-ai számában olvashatjuk a választ.

„Két székely megy a vásárra, az egyik egy tehenet visz eladni, a másik valami munkaalkalmat keres. Visszajövet is együtt bandukolnak – az egyik a tehénért kétezer lejt kapott, a másik nem talált munkát. A munkát kereső menetközben egy békát lát – eszébe jut nagy nyomorúsága, megböki a szomszédját és mondja:

— Szomszéd! A tehén áráért képes volnék ezt a békát lenyelni!

Az atyafi hol a békát, hol a szomszédját nézi, kevés gondolkozás után rááll az alkura. A székely nagy nehezen, de valahogy lenyeli a békát. A másik odaadja a kétezer lejt, de se pénze, se tehene nem lévén, töri a fejét, hogy szerezhetné vissza. Egy még nagyobb és utálatosabb béka lenyelésére tesz ajánlatot a kétezer lejért. A szomszéd látja, hogy a béka kétszer nagyobb és tudja, hogy milyen nehezen ment a lenyelés, elfogadja az ajánlatot. A tehenes gazda még nagyobb kinnal, mint a másik – de szintén lenyeli a békát és a szomszéd visszaadja a pénzt.

Az ut további részén szótlanul ballagnak és hazaérve búcsúznak:

— Isten vele szomszéd.

Isten áldja, — mondja a másik, de azért szeretném tudni, miért ettük meg békát?”

O. Nagy Gábor Mi fán terem? című szólásokat, mondásokat magyarázó művében hasonló történettel magyarázza a „lenyeli a békát” jelentését.

S akkor térjünk rá arra az esetre, mely az ungvári közkórházban történt meg 1927-ben, s melynek főszereplői egy béka és egy cigányasszony. A nem mindennapi eseményt az Uj Közlöny 1927. november 13-ai száma közölte.

„Kora reggel berohan a közkórház felvételi irodájába egy Balog Kálmánné nevű csapvidéki cigányasszony. Éktelen jajgatásba tör ki:

– Jajaj azonnal végem van… Tessik segíteni rajtám azs isten is megáldja…

A felvételi irodában lévő tisztviselő résztvevőén kérdi, hogy mi a baja. A cigányasszony a gyomrára mutat:

– Béka ván a hásámban… egy eleven béka… Jajaj… mi les velem.

Belép az irodába a cigányasszony férje is. Szánakozó arccal, de a világ legtermészetesebb hangján mondja:

– Úgy ván úgy… béka ván a hásába, a ross törje ki…

No ennek fele sem tréfa, nyomban viszik a »beteget« az ambulanciára. Ott megismétlődik a felvételi irodában lejátszódott jelenet.

Az orvosok kételkedve hallgatják a cigányasszony panaszát. Kiderül, hogy a gyomorgödörben lüktető aorta (főütőér) okozta a cigányasszony képzelődését.

– Menjen haza jó asszony, nincs béka a hasában – mondják az orvosok, de a cigányasszony nem tágít.

– Ne mondják, hogy nincs, amikor itt ván… – tapogatja rémüldözve a hasát a cigányasszony. – Érzsem, hogy mozsog…

— Igazsa ván a felesigemnek — erősködik a férj is — a béka ott ván a hasában. Tegnap egy sénakazsalban áludtunk, akkor ugrott bele a besta féreg.

Az orvosok látták, hogy a cigányasszonynak kényszerképzete van, s mert sehogysem tudták meggyőzni, nagyszerű ötlettel vették ki hasából a »békát.«

A kétségbeesetten jajongó cigányasszonyt másnap »megvizsgálták« a röntgenológián.

– Tényleg béka van benne – kiáltott fel az egyik orvos. Egy gyomorszondát ledugtak a torkán, majd eloltották a villanyt. A cigányasszony egy kissé kápogott, de azért tűrte a »műtétet«.

– Most! – kiáltotta az orvos és kirántotta a szondát. A villany meggyúlt és csodák-csodája; a cigányasszony szája előtt tartott genycsészében egy eleven béka kuksolt.

– Ná ugye?! – kiáltott fel diadalmasan a cigányasszony és szemét eltakarva rohant ki a folyosóra, hol boldogan újságolva el férjének a jó hirt azt, hogy megszabadult a békától. Aztán tánclépésben távozott.

Felesleges talán megemlíteni, hogy a béka sohasem volt a cigányasszony gyomrában; az orvosok szerezték, hogy ilyen jólsikerült módon gyógyítsák ki kényszerképzetéből a »beteget«.”

Marosi Anita

Kárpátalja.ma