Kárpátalja anno: haluska, nyögvenyelő, káposztáspaszuly és sült szalonna, avagy ezt ették az ungi magyarok 80 éve

Ungvár és Ung vármegye címmel jelent meg 1940-ben az a könyv, mely részletesen bemutatja Ung vármegyét és annak központját, Ungvárt.

A több mint 200 oldalas tanulmánykötet szerkesztésében közel harmincan vettek részt. Tanárok, lelkészek, művészek, képviselők, mérnökök írtak a címben szereplő terület és város történelméről, földrajzáról, néprajzáról, vallásáról, demográfiájáról, gazdaságáról és művészetéről.

A néprajzi részt Csomár Zoltán református lelkész, középiskolai tanár, egyházi író, helytörténész szerkesztette.

Bemutatja az ungi magyarok megélhetési viszonyait, lakóházait; kitér a munkabeosztásukra, ruházkodásukra, kulturális életükre; s nem utolsósorban az étkezési szokásaikat is ismerteti:

„Az ungi magyar nép főtápláléka a kenyér. »Ha kenyér van, minden van«, ismételgetik a közmondást. Régebben parasztra őrölt lisztből készült a kenyér (a liszt egybeőrlődött a korpával), ma azonban már rendes pitélt lisztből sütik a kenyeret a gazdasszonyok. Szorgos nyári munkaidőben, amikor a gazdasszony nem ér rá a főzéssel »pepecselni«, kenyér és szalonna a reggeli és ebéd, amelyet kint a mezőn fogyasztanak el. Reggel nyers szalonna kenyérrel, délben sült szalonna hagymával és kenyérrel. Estefelé a gazdasszony előbb hazamegy a mezőről, hogy otthon megfőzze a vacsorát. A vacsora rendszerint haluska, tepertős zsírral leöntve. A módosabb gazdánál, ahol szolgalegény is van, ez együtt vacsorázik a családdal. Az asszony leteszi az asztal közepére a haluskát és egy tálból fogyasztják el. Néhol a gazdasszony a spór melletti kisszékre telepedve külön vacsorázik a zsíroslábasból. Azonban nemcsak a nyári munkaidőben, hanem általában az év minden szakában a mindennapi kenyér mellett egyik főtápláléka népünknek a gyúrt tésztából készült haluska, amely hetenként kétszer-háromszor is felkerült az asztalra.

Másik két főtápláléka az itteni népnek a krumpli és paszuly. A krumplinak több fajtáját termelik Ungban. A homokos részeken, mint Homokon, Bésben, Iskében és Vajnában termelik a korai krumplit, amelyet nagy mennyiségben visznek az ungvári piacra. Termelik ezenkívül az Ella, kifli, az őszirózsa és sárga krumpli fajtákat.

Különféleképpen készítik. Legismertebb a krumplileves, a törve krumpli, a paprikás és habart krumpli, esetleg sült krumpli. Igen kedvelt étel a nyersen reszelt krumpliból és lisztből összegyurt ú. n. krumpligaluska, melyet »nyögvenyelőnek«, vagy »hicskos«-nak is neveznek és tehén- vagy juhtúróval, esetleg hordóskáposztával keverik össze.

Elterjedt galuskaeledel az is, amelyet főtt krumpli és liszt összekeveréséből állítanak elő. Ebből ujjvastagságú rúdformákat készítenek, amelyeket 3-4 centiméter hosszúságban elvagdalnak és kifőzve zsírral felöntenek. Ezt a nép »krumplinudli«-nak nevezi. Vagy krumplilángost gyúrnak belőle, amelyet zsírral, vagy szilvalekvárral lekenve összehajtanak, mint a palacsintát.

A paszulyt habarva, vagy törve készítik, de kedvelt eledel a káposztáspaszuly.

Ünnepnapokon gyakori a húsleves és töltöttkáposzta. Vasárnap a legtöbb háznál töltöttkáposztát reggeliznek. A töltöttkáposztát a módosabbak hagymás zsírral felöntött rizzsel, a szegényebbek tengeridarával töltik. A káposztát hordóba rakva savanyítják. Leveseket ritkán főznek. A húsleves mellett ismert még a rántottleves, a pörkölt tésztaleves és a krumplileves, azonban ez utóbbi már nagy ételnek számít.

Télen minden gazdánál sertést vágnak. Ahol nem öltek sertést, azt szánakozva emlegetik: »Nincs ott zsirozó, még egy malackát sem vágtak.«

Még a legszegényebb is azon iparkodik, hogy karácsonyra sertést vágjon. A levágott sertéssel nem csinálnak parádét. A szétbontás alkalmával a gerincét szalagszerűen kihasítják és a rajta levő vastag szalonnát, melyet »orja«-szalonnának neveznek, zsírnak kiolvasztják, a többi szalonnát kifüstölik a négy sonkával együtt és nyárra elteszik. Kolbászt, sajtot nem igen készítenek, csak néhány módosabb helyen.

A húsfélét néhány hét alatt elfogyasztják, a sonkát húsvétkor kezdik meg és még aratáskor is tartogatják. Egyet feltétlenül eltesznek csépléshez, mert a töltöttkáposztába ilyenkor sonkahús jár. A csépléshez szükséges munkaerők szívességből segítenek a gazdának, ezért viszonzásképpen »jó ebéd« és »áldomás« jár.

Nagy szerepe van még az itteni nép táplálkozásában a napraforgóból ütött olajnak. Sok háznál zsír helyett ezzel főznek nemcsak a böjti időszakban, hanem egész télen.

Szólni kell még a tejtermékekről és a tojásról. Tej még a legszegényebb háznál is van. A szarvasmarhatenyésztés minden községben fejlett. A tejet általában a gyerekkel itatják. Módosabb gazdacsaládoknál kávét is készítenek. Nyáron kedvelt étel az aludttej és iró.

Vajat, túrót, sőt a tejnek egyrészét a városba szállítják és eladják. Érdekes tünet, hogy a termelő gazda kevesebb tejet, vajat, túrót fogyaszt, mint a nem termelő városi ember. Régebben az egyszerű földművesember házában nem ismerték a kávét és cukrot, ma jóformán minden házban van, ha szűkün is élnek vele.

Apró jószágot: libát, kacsát, tyúkot mindenütt tenyésztenek, azonban ebből használnak fel legkevesebbet táplálkozás céljára. A libát megtépik, mert a tolla kell a férjhezmenendő leány ágyneműjébe. A megtépett és jól kitartott libát majdnem minden esetben eladják. A kacsa és csirke egyrészének sorsa is ez. Ebből szokott a gazdasszony egy kis pénzt csinálni magának. A tojást a piacra viszik, vagy a boltban vásárolnak érte.”

 

A tanulmány még hosszasan taglalja, hogy mit készítenek az ungiak karácsonyra, húsvétra és pünkösdre; mit tesznek a lakodalmi asztalra; s hogy milyen alkalmakkor isznak áldomást.

Akit érdekel az ungi magyarokról szóló írás, többet is megtudhat a szervezés alatt álló Bendász István Görögkatolikus Könyvtár és Levéltár könyvespolcán található könyvből.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma