Kárpátalja anno: nagycsütörtök, amikor a harangok Rómába mennek

A húsvétot megelőző nagyhét csütörtökjén Jézusnak a tanítványaival elköltött utolsó vacsorájára, az Eucharisztia megalapítására, a Mester elárulására és elfogatására emlékeznek a keresztények. Ezen a napon – melyet más területeken fehér-, zöld- vagy csonkacsütörtöknek neveznek – a katolikus templomokban elhallgatnak a harangok, szerepüket egészen a szombat esti feltámadási szertartásig a fakereplők veszik át. A népi hagyományban több magyarázat is létezik erre a szokásra. Bánátban úgy tartják, hogy a harangok Máriaradnára szállnak, hogy elvégezzék a húsvéti gyónásukat. Más vidéken az a mondás járta, hogy „a harangok elmentek Rómába.” Úgy vélték ugyanis, hogy Rómában van a világ szíve, feltámadáskor majd onnan hallatszik legjobban a harangok hangja. Egy régi legenda szerint egy késmárki deák, bizonyos Kopeczky Mihály nagycsütörtökön felmászott a késmárki templom tornyába, odakötözte magát a haranghoz, hogy azzal együtt ő is eljusson az örök városba. A harang megkondulásakor elvesztette az eszméletét, s amikor magához tért, a római Szent Péter-bazilikában találta magát. A templom sekrestyése igencsak meglepődött az idegen történetén, de aztán annyira megszerették Rómában a deákot, hogy haza sem engedték többé. Más hagyományok is kötődnek nagycsütörtökhöz. Kiskanizsán (Nagykanizsa városrésze) a régi időkben ezen a napon a harangszóra megrázták a gyümölcsfákat, hogy azok majd jól teremjenek. A Békés megyei Magyarbánhegyesen pedig az volt a szokás, hogy nagycsütörtökön szétszórtak egy marék földet a fagy elűzésére. A keresztény felfogás szerint a harangok némasága a Jézus kínszenvedése miatti gyászt fejezi ki. Ma elhallgatnak a harangok, azonban hamarosan újra megkondulnak, hogy az egész világnak hirdessék: „Feltámadt Krisztus”.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma