Kárpátalja anno: tiszabogdányi fanyereg
A nyereg fából készült eszköz, amelyet a lóra vagy más, lovaglásra használt állat hátára erősítenek, hogy az ülést biztosabbá és kényelmesebbé tegyék.
A Kárpát-medencében ismert és használt fanyergek négy részből – két nyeregdeszkából vagy nyeregszárnyból és az azokra szerelt két ív alakú kápából – állanak. A nyeregszárnyak vízszintesen helyezkednek el, kissé ívelt hajlásúak, hogy jól feküdjenek a ló hátán. A kápák úgy merevítik a nyeregszárnyakat, hogy a teher ne a ló gerincére, hanem zömmel a 12. és 13. gerinccsigolyákból és az azok mellettiekből induló bordákra keresztben feküdjenek. A magyar nyereg – helyes nyergelés esetén – sem fel nem töri, sem járásában, száguldásában nem gátolja a lovat.
A nyereg eredetéről és koráról biztosat nem tudunk. Az látszik valószínűnek, hogy Ázsiában találták fel, és a népvándorlás során került el Európába. Talán már a szkíták vagy hunok hozhatták a Kárpát-medencébe. A rómaiak még nem használták a favázas, nyeregdeszkás nyerget, helyette az ephippianak nevezett gyapjúszövetet helyezték a lóra. A régi germánok is elpuhultnak tartották a nyeregben lovagló embert; később azonban mégis alkalmaztak egy elöl-hátul hurkát formáló bőr ülő alkalmatosságot: a bastot, a ló hátára. –
A magyar nyereghez sok vonásban hasonlít, de bizonyos részleteiben eltér az arab vagy más nevén „parthus”-nyereg. Ezt vették át a rómaiak és ez terjedt el aztán Ny-Európában. A magyar nyereg szárnydeszkáit kipárnázzák, ill. alátétet terítenek a ló testére. Az arab vagy parthus-nyeregben a lovas nyeregpárnán, a magyar nyeregben a farbőrre hevederezett nyeregbundán, ritkábban itt is nyeregpárnán ül, és mindkét nyeregnél lábait a kengyelben tartja. –
Magyarországon többféle nyerget különböztetnek meg, így van lovagló vagy katonanyereg, kocsisnyereg, kun- vagy betyárnyereg, csikósnyereg és tergenyés vagy terhelő nyereg. Az első három nyereg tulajdonképpen azonos, a különbség csupán annyi, hogy a kocsisnyereg első kápafejére keresztfát szerelnek; a kun vagy betyár-nyereg sajátossága viszont az, hogy mind a két kápájának van ún. kanala vagy feje. A régészeti leletek azt igazolják, hogy az avar és a honfoglaló magyar nyergeknek kerek kápája volt. A kun nyeregnek viszont mindig kanalas kápája volt; ebben rokon velük az ún. kozáknyereg. A csikósnyereg vagy patrac, amit ma csak a hortobágyi csikósok használnak, nem igazi nyereg, hanem csak egy kengyelekkel ellátott takaró, amit heveder nélkül vetnek a ló hátára. A terhelőnyereg pedig a parthusnyereg rokona.
A rahói járási Tiszabogdányban talált fanyereg a 19-20. század fordulójáról származik, nyeregtalpa és kápája bükkből készült, faragott.
Forrás: oszk.hu