Kárpátaljai vállalkozások: a beregszászi Karass horgászüzlet

A horgászatot sokan ma is inkább férfias hobbinak tartják, ám Kromák Nikoletta példája is mutatja, hogy ebben a világban nők is sikeresen helytállhatnak.

Beregszászban, az új piacon található a Karass horgászüzlet, amely mára a környék egyik ismert horgászfelszerelés-szaküzletévé vált. A bolt nemcsak termékeket kínál, hanem szakmai tanácsadással és közösségi programokkal is segíti a horgászat szerelmeseit. Kromák Nikolettával, az üzlet vezetőjével beszélgettünk.

– Honnan jött a Karass horgászüzlet ötlete?

– Igazából a párom alapította az üzletet, aki szenvedélyes horgász. A bolt már több mint tíz éve működik, én pedig négy évvel ezelőtt vettem át a vezetését. Úgy is mondhatnám, hogy belecsöppentem ebbe a világba, de idővel megszerettem, és ma már teljes szívvel csinálom.

– Miben változott az üzlet kínálata az évek során?

– Természetesen sokat fejlődtünk. Folyamatosan bővítjük a választékot, és ma már saját márkás termékeink is vannak. Ilyenek például a Niki waftersek és a saját pelletek, amelyeket a helyi igényekhez igazítva fejlesztettünk ki. Emellett mindig figyeljük az újdonságokat és igyekszünk a legmodernebb felszereléseket beszerezni.

– Miben különbözik a Karass egy átlagos horgászüzlettől?

– Talán abban, hogy mi tényleg személyre szabottan foglalkozunk a vásárlókkal. Nemcsak kiszolgáljuk őket, hanem tanácsot adunk, segítünk kiválasztani a megfelelő felszerelést. Fontos számunkra, hogy mindenki elégedetten távozzon. Emellett horgászversenyeket is szervezünk, saját márkás termékeink vannak, postázást és városon belüli házhoz szállítást is vállalunk, és nagyon rugalmasan alkalmazkodunk a vásárlók igényeihez.

– Mely termékek a legkeresettebbek?

– Ez nagyban szezonfüggő. A horgászok többsége nyáron pecázik, ilyenkor főleg a pontyozáshoz szükséges csalik, pelletek és kiegészítők fogynak. Általánosságban elmondható, hogy mindig az újdonságokat keresik a vásárlók, ezért igyekszünk folyamatosan frissíteni a kínálatot.

– Inkább hobbi- vagy versenyhorgászok járnak az üzletbe?

– Nagyon vegyes a vásárlóközönség. Vannak rendszeres versenyhorgászaink, de sokan hobbipecások is, akik kikapcsolódásként járnak a folyókhoz és tavakhoz. Sporthorgászok és hagyományos horgászok egyaránt megfordulnak nálunk.

– Hogyan választják ki a beszállítókat?

– Vannak állandó partnereink, akikkel régóta együtt dolgozunk. Emellett mindig figyeljük az újdonságokat, és igyekszünk olyan termékeket beszerezni, amelyek valóban érdeklik a horgászokat.

– Milyen gazdasági kihívásokkal kell szembenéznie egy helyi vállalkozásnak?

– A horgászüzlet eleve szezonális vállalkozás, hiszen a forgalom főként tavasztól őszig élénk. Az utóbbi években azonban csökkent a horgászok száma, ami komoly kihívást jelent. A jelenlegi gazdasági helyzet sem könnyíti meg a vállalkozók dolgát, így nekünk is folyamatosan alkalmazkodnunk kell.

– Érzékelhető a vásárlói szokások változása?

– Inkább abban látom a változást, hogy régebben a vásárlók pontosan tudták, mit szeretnének, ma viszont sokszor bejönnek nézelődni, és közben választanak, több segítséget igényelnek, kérdeznek mi mire való. Emellett az igények is megnőttek: egyre modernebb felszereléseket, kényelmesebb székeket, több botot és különféle kiegészítőket használnak a horgászok.

– Hogyan lehet megtartani a törzsvásárlókat a nehezebb időkben?

– Szerintem a legfontosabb a korrekt hozzáállás és a segítőkészség. Fontos, hogy ismerjük a termékeket, tudjunk tanácsot adni, és valóban a vásárlók igényeit tartsuk szem előtt. Mi igyekszünk mindenkivel jó kapcsolatot ápolni, rugalmasak lenni, és akkor is segíteni, ha például később merül fel probléma egy nálunk vásárolt termékkel.

– Hogyan kezdtél el horgászni?

– Amikor átvettem az üzlet vezetését, rájöttem, hogy csak akkor tudok igazán segíteni a vásárlóknak, ha magam is megtanulok horgászni. Eleinte telefonos segítséggel sajátítottam el az alapokat, majd egyre jobban megszerettem ezt a világot. Ma már rendszeresen járok pecázni és horgászversenyekre is.

– Volt meglepő reakció, amikor nőként jelentél meg a horgászok között?

– Igen, sokszor meglepődnek az emberek. A horgászatot sokan még mindig férfihobbinak tartják. Előfordult, hogy csodálkoztak, amikor egyedül mentem horgászni, de szerencsére egyre többen elfogadják, hogy nők is ugyanúgy űzhetik ezt a sportot.

Nikoletta horgászeredményei is figyelemre méltóak: több mint harminc kupát nyert különböző versenyeken, legnagyobb fogása pedig egy több mint 16 kilogrammos ponty volt.

– Valóban inkább férfi hobbi a horgászat?

– Szerintem egyáltalán nem. A horgászat nem nemhez kötött, nők számára is ugyanolyan élményt és kihívást jelenthet. Ha valaki kipróbálja, könnyen megszeretheti.

– Saját tapasztalataid hatással vannak a bolt kínálatára is?

– Természetesen. Mióta én is horgászom, pontosabban látom, mire van szükségük a vásárlóknak, milyen termékek működnek jól a gyakorlatban. A saját márkás termékek fejlesztésénél is nagy előnyt jelent a személyes tapasztalat.

– Nőtt a női horgászok száma az utóbbi időben?

– Úgy látom, igen. Egyre több nő érdeklődik a horgászat iránt, és a boltban is gyakrabban találkozom női vásárlókkal.

– Terveznek bővítést vagy új szolgáltatásokat?

– Folyamatosan gondolkodunk fejlesztéseken, új termékeken és programokon. Rendszeresen szervezünk horgászversenyeket és akciókat. A jelenlegi gazdasági helyzet azonban megnehezíti a nagyobb beruházásokat.

– Gondolkodnak online értékesítésben is?

– Igen, van online felületünk, ahol rendelni is lehet, emellett közösségi oldalakon is jelen vagyunk. Igyekszünk az interneten keresztül is elérhetőek lenni a vásárlók számára.

– Hol látják a Karass horgászüzletet 3–5 év múlva?

– Bízunk benne, hogy sikerül fejlődnünk és bővítenünk az üzletet. Szeretnénk még szélesebb kínálattal és új márkákkal várni a vásárlókat, és tovább erősíteni a horgászközösséget Beregszászban.

– Köszönöm az interjút! További sok sikert és sok vásárlót kívánok!

Kárpátalja.ma