Kárpátaljai vállalkozások: a Kiscsikó étterem

Nincs is annál gyomrot próbálóbb életmód, mint amikor nap nap után szendviccsel vagy gyorsétellel tudjuk le a munkahelyi, iskolai ebédünket. Pedig szervezetünk igényli a főtt ételt, s mi kárpátaljaiak amúgy is „levesesek” vagyunk. Szívesen fogyasztunk házias ízvilágú fogásokat, valamint olyan laktatós étkeket, mint a káposztáspaszuly, a túrógombóc vagy a spagetti.

A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán harmadik éve biztosít lehetőséget a Kiscsikó étterem arra, hogy egy-egy finom levessel vagy második fogással csillapítsuk éhségünket. A vendéglátó egység működéséről, a mindennapi feladatokról, a kihívásokról és tervekről Puskás Ildikóval beszélgettem, aki a férjével, Puskás Róberttel közösen vezeti a Kiscsikót.

 

– Honnan jött az ötlet, hogy konyhát nyissatok a Rákóczi-főiskolán?

– Orosz Ildikó rektorasszony kért fel bennünket a férjemmel, hogy vállaljuk el egy olyan tankonyha vezetését, melyben a főiskola és a hozzá tartozó Felsőfokú Szakképzési Intézet turisztikai szakos hallgatói gyakorolhatják a szakács és a pincér mesterségeket.

Emellett étteremként és menzaként működik a Kiscsikó, valamint főiskolai rendezvények étkezését biztosítjuk.

 

– Milyen képzettség kellett ahhoz, hogy megnyissátok a vállalkozást?

– Az alapvégzettségem szerint magyar nyelv és irodalom szakos tanár vagyok, de sohasem dolgoztam iskolában. Több területen is kipróbáltam magam: dolgoztam cukrászdában, horgászboltban; voltam piaci árus és dada. Ezek a munkák megtanítottak arra, hogy keményen kell küzdeni a sikerért.

A férjem, Robi angol–történelem szakon végzett a Rákóczi-főiskolán. Utána tanított, majd a „GENIUS” Jótékonysági Alapítványhoz került.

Ahhoz, hogy képesek legyünk a tankonyhát és az éttermet vezetni, tovább kellett tanulnunk: a Munkácsi Állami Egyetemen szereztünk mesterdiplomát hotel-és vendéglátás szakirányon.

Ezek után nyitottuk meg 2017. április elsején az éttermet.

– Miért éppen Kiscsikó lett a neve?

– A név mögött családi élmény áll. A lányunk, Kata használta ránk ezt a szót még hároméves korában. S amikor az elnevezések között válogattunk, a férjemnek beugrott ez az emlék. Így lett az étterem neve Kiscsikó. Hiába nem kapcsolódik a szó az étkezéshez, mégis hamar megszokták a főiskolán.

 

– Mi alapján állítottátok össze az első menüket?

– 150 kérdőívet osztottunk szét a főiskolán, ebből 142 érkezett vissza. Arra kerestük a választ, hogy milyen ételeket látnának szívesen a menüben? Sült krumpli, rántott hús, káposztás paszuly volt a legnépszerűbb. Ezeket gyakran el is készítjük. Emellett a vendégeink szeretik a gombócokat, a mákos gubát. Igyekszünk változatos menüt összeállítani.

 

– Mennyire tudtok tekintettel lenni a speciális étkezést igénylőkre, a laktóz- vagy lisztérzékenyekre, vegetáriánusokra?

– Ebben az esetben az a legjobb, ha előre jelzik az igényüket. Akkor sincs probléma, ha helyben szólnak, csak olyankor kevesebb lehetőség közül választhatnak. A napi menüt is igyekszünk úgy összeállítani, hogy azok is fogyaszthassanak belőle, akik épp diétáznak vagy böjtölnek.

 

– Ti is itt étkeztek a családoddal?

– Többnyire igen. A férjem és a lányunk igen válogatós, de minden nap főzünk valami olyat, amelyet ők is szívesen elfogyasztanak. Nekem a káposztáspaszuly és a túrós tészta a kedvencem. Otthon is szívesen vagyok a konyhában, ha van rá elegendő időm és kellő alapanyagom. Kata lányunk is ügyesen mozog már a konyhában. Most még állatorvos akar lenni. Azt már megtanulta, hogy ahhoz, hogy sikert érjünk el, sokat kell dolgoznunk. Gyakran velünk tölti az iskolán kívüli időt. Szerencsések vagyunk, hogy olyan munkahelyünk van, ahová bemehet a gyermekünk. Igyekszem ezt a lehetőséget megadni a kollégáimnak is.

– Hány munkatársatok van?

– Robin és rajtam kívül egy állandó alkalmazottunk van, valamint 2-3 fő, akik napi váltásban dolgoznak a konyhán. Nagyobb rendezvényeken akár 15–20 fős is lehet a személyzetünk. Külső segítséget is igénybe veszünk. Jó kapcsolatot ápolunk az Ilosvai Cukrászattal.

 

– Mi történik az ételmaradékkal és a megmaradt fogásokkal?

– Ha időnként megmarad egy nagyobb mennyiségű étel, az általában a kollégista diákoknak ajánljuk fel. A napi maradékot pedig összegyűjtjük, s eljuttatjuk a Bundás-Második Esély – Beregszászi Állatvédő Egyesülethez.

– Említetted, hogy a szakács és a pincér mesterséget gyakorolhatják nálatok a diákok. Milyen eredményeket sikerült eddig elérnetek?

– Negyedik éve veszünk részt a rangos budapesti Szakma Sztár fesztiválon, melyen szakiskolás tanulók – szakmánkként hatan –mutathatják be tehetségüket. A döntőt válogatók előzik meg, így már az is elismerésnek számít, ha sikerül bejutni a fesztiválra. Az első évben szakácsnak készítettünk fel a férjemmel egy szakképzős hallgatót, Mátyus Dávidot, akinek sikerült bekerülnie a legjobb hat versenyző közé. Úgy érte el ezt a sikert, hogy korábban egyáltalán nem főzött.

Az azt követő három évben pedig pincérként indultak a versenyen a diákjaink. Ott összetettebb feladatokat kellett teljesíteni, ám ügyesek és talpraesettek voltak.

– Milyen ételt kellett elkészítenie a szakácsotoknak?

– Az előre megadott menü alapján diós nyúlgerincet kapros-langyos uborkasalátával, sertés pofát túrós gnocchival és erdei gyümölcsös panna cottát. Az alapanyagokat itthonról vittük. A zsűri nagyon elégedett volt az eredménnyel.

 

– Ezek szerint elmondhatjuk, hogy a beregszászi szakiskolások ugyanúgy tehetségesek, mint az anyaországiak?

– Igen. Sajnos sokszor kishitűek a kárpátaljaiak, pedig nincs rá okuk. A diákok mellett felnőtt szakács- és konyhai kisegítő képzéssel is foglalkozom a főiskola Felnőttképzési Központjának szervezésében. Sokan, akik nálunk tanultak, ezen a területen helyezkedtek el. Többségük kárpátaljai iskolákban és óvodákban dolgozik.

 

– Mennyire vagy kritikus más vendéglátó egységekkel szemben?

– Tudom, hogy mennyi munka van egy-egy teríték, fogás mögött. Őszintén megmondom, ha valami nem nyeri el a tetszésemet, ám a dicsérettel sem fukarkodom.

– Magaddal szemben szigorú vagy?

– Maximalista vagyok. Robival minden rendezvényen – amelyen felszolgáljuk az ételeinket – mi magunk is kivesszük a részünket a munkából. Az étterem konyhájában arra törekszem, hogy jó hangulat legyen. A pincérjeink zöme a diákok közül kerül ki, akik nemcsak pénzkereseti lehetőséget látnak a felszolgálásban, hanem érzik a rájuk bízott felelősséget is.

 

– Milyen felkérésekre főztetek eddig?

– Elsősorban a főiskola rendezvényein, vagy más szervezeteknek a főiskola épületében tartott programjain kell étkezést biztosítanunk. Emellett az idei farsangi bál teljes menüjét is mi biztosítottuk. Ha úgy kérik, más helyszíneken is főzünk: fesztiválokon, kiállításokon, esküvőkön. Együtt dolgoztunk a többi között a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséggel, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezettel, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségével.

 

 

– Mi volt eddig a legnagyobb kihívás számotokra?

– Két héttel a konyha megnyitása után 300 főre kellett főznünk három napon keresztül napi háromszor. Jól helyt álltunk. Tizenhárom perc alatt szolgáltuk fel az ételt. De főztünk már káposztás paszulyt is 500 főre.

 

– Híres emberek, akik a ti konyhátokból ettek?

– Rúzsa Magdi, Ákos, Csík Zenekar, Edda, Kaláka, Republic, Kállay-Saunders András, Pál István Szalonna és Bandája, Kövér László, Trill Zsolt és Szűcs Nelli. Tőlük is sok pozitív visszajelzést kaptunk.

Megtiszteltetés volt, hogy elkészíthettem Fedák Sári gesztenyés tortáját a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház számára.

– Hogyan telik egy átlagos nap a Kiscsikóban?

– Hét órakor nyitjuk ki a konyhát. Én is igyekszem nyolc órára beérni. Aznap döntjük el, hogy mi lesz a menü. Az ahhoz való nyersanyagot a férjemmel közösen vesszük meg helyi termelőktől, beszállítóktól és üzletekből. Csak olyan helyről vásárolunk, ahol hivatalos garanciát tudnak adni az áru ellenőrzött minőségéről.

A napi kínálat egyféle levesből, kétfajta második fogásból és salátából áll.

Emellett helyben sütött péksüteményt, sült krumplit, krumplis derelyét is készítünk.

Délután négykor zárunk, ám gyakran tovább is nyitva tartunk.

– Hogyan tudtok kikapcsolódni?

– Kevés szabadidőnk van. Ha tehetjük, szívesen kirándulunk Kárpátalján vagy Magyarországon. Az elmúlt hónapokban azonban szinte minden nap, még vasárnap is dolgoztunk. Az a szerencsénk, hogy szeretjük ezt a munkát. Úgy érezzük, hogy ez az a tevékenység, amellyel a továbbiakban is foglalkozni akarunk.

 

– Ha már szóba került a jövő: milyen terveitek vannak?

– Benében mi működtetjük az Amarill esküvő-és rendezvénytermet, amely 60 fő befogadására alkalmas. Elsősorban esküvők, keresztelők, születésnapok, osztálytalálkozók, ballagási ünnepségek, illetve egyéb rendezvények, konferenciák teljeskörű lebonyolítását vállaljuk. Egyelőre keveset tudunk ezzel a vállalkozásunkkal foglalkozni, a jövőben több figyelmet szeretnénk rá fordítani.

Emellett a Kiscsikó kínálatát gyorsételekkel szeretnénk bővíteni.

 

– Mindkét vállalkozásotok izgalmas és sok munkát igényel. Isten áldását kívánom hozzájuk!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma