Magyar feltalálók: Irinyi János és a gyufa

Irinyi Jánost általában a zajtalanul gyúló foszforos gyufa feltalálójaként tartják számon, bár ezen a pillanatnyi ötletén messze túlmenő eredményei vannak a kémia újszerű szemléletének terjesztésében. Erről ő maga egyszer így nyilatkozott: „Ha én a chemia theoriájának nem tudnám egyéb hasznát venni ezen haszontalanságnál, még ma kitekerném a nyakamat„.

Születésének helye és időpontja is bizonytalan. Egyesek szerint 1817-ben Albison, más vélemény szerint 1819-ben Nagylétán látott napvilágot, de van, aki Zsákára teszi szülőhelyét. Édesapja Irinyi János, a báró Mandel család nagylétai uradalmának tiszttartója volt. Maga az Irinyi család régi református nemesi család.

Hosszas külföldi tartózkodás után 1839-ben tért vissza Magyarországra, és belevetette magát a magyar tudományos életbe. Sorra jelentek meg értekezései. Egyik, ebben az évben megjelent dolgozata a kémiai affinitásról szól, arról az erőről, amely a testeket egyesülésre kényszeríti. Amikor 1839-ben hazatért és látta, hogy mint tanár, aligha jut tanszékhez, Budapesten gyújtógyárat alapított. Folyamodványát 1840. április 8-án adta be a városhoz, amelyben „oly gyújtófácskák” készítésére vonatkozó találmányára kért engedélyt, amelyek fellobbanásukkor: „nem zajonganak s kén nélkül is készíthetők, miáltal semmi szagot sem csinálnak„. A gyár fellendült és naponta félmillió gyufát gyártott. De vetélytársai mindent megtettek annak érdekében, hogy tönkretegyék a jól menő gyárat, s Irinyi – a zajtalanul gyúló foszforos gyufa felfedezője – nem lehetett a városkapitány és a városi tanács szeszélye folytán gyufagyáros, a gyárat kénytelen volt eladni.

A kálium-klorátot tartalmazó foszforos gyufa legnagyobb hibája az volt, hogy robbanással gyúlt, miközben a gyújtókeverék egy része szétfreccsent. Emiatt állandó volt ellene a panasz, és több város be is tiltotta az árusítását. De álljunk meg egy kicsit és tekintsünk vissza a gyufára. A XVIII. század végéig csak a már az ősember által is ismert fapálcák és kovakövek összedörzsölésével történő tűzcsiholás terjedt el az egész világon, de az 1800-as évek elején előtérbe került a fehér foszfor, s 1805-ben Párizsban megjelent egy újfajta tűzszerszám, a mártógyufa. Ennek fejét kénsavba kellett mártani ahhoz, hogy meggyulladjon. Nyilván nem ez volt a legjobb megoldás, így tovább folytak a kísérletek a tökéletesség felé haladva. S később megszületett a dörzsgyufa, mely dörzsölésre könnyen felrobbanó anyagot tartalmazott. Ezek a gyufák már jóval használhatóbbak voltak, azonban rengeteg veszélyes anyagot tartalmaztak, emiatt hatalmas lánggal és dörrenéssel gyúltak.

Nos, ezt a problémát oldotta meg Irinyi János. Ő találta fel ugyanis a zajtalanul gyúló foszforos gyufát 1836-ban, egyik professzora, az erdélyi származású Meissner Pál kísérlete kapcsán. Találmányát még ez évben szabadalmaztatta, majd mivel pénzszűkében volt, 60 forintért eladta Rómer István bécsi gyógyszerészmesternek. Az pedig belekezdett a tömeggyártásba, és a hihetetlen népszerűségnek örvendő biztonsági gyufa révén tetemes vagyonra tett szert.

Irinyi János 1939-ben tért vissza Magyarországra, ahol a szikes talajok vizsgálatával kezdett el foglalkozni. Egy évvel később pedig megalapította az első gyufagyárat, az Első Pesti Gyújtófák Gyára néven. A termékek biztonságosak voltak ugyan, de a gyártás során a gyufafejben található nagy mennyiségű foszfortól rengeteg gyufagyári munkás mérgezést kapott. Ezért a gyártást beszüntették. Később megjelentek azok az eljárások, melyek során nem kellett mérgező anyagokat felhasználni, s ezt követően indult el a tényleges gyufagyártás, mely az egész világot meghódította.