Magyar feltalálók: Luppis János és a torpedó

Mint kiderült, az idézetet egy 1850-es években megalkotott találmányról, a torpedóról írták. A mai torpedók őse már a XVIII. század végén, a XIX. század elején megszületett, de ezek egyike sem volt életképes érzékenysége és kezdetleges szerkezete miatt. Napjaink korszerű torpedójának elődjét egy magyar fregattkapitány, Luppis János álmodta meg, s adta kegyetlen fegyverként a háborúzó hatalmak kezébe.

Luppis János Fiumében született 1813-ban, magyar származású család gyermekeként – olvashatjuk a 88 magyar találmány című könyvben. Mivel édesapja is tengerészkapitány volt, azért ő is ezt a pályát választotta. A gimnáziumot Fiumében végezte el, majd a Collegio di marina, a velencei osztrák haditengerészeti akadémia hallgatója lett. Belépett az osztrák haditengerészethez, ahol a ranglétrán egyre feljebb jutva elérte a fregattkapitányi rendfokozatot. 1848-49-ben tengerésztisztként szolgált egy hadihajón a Velencét blokád alatt tartó flotta kötelékében. Ekkor fogalmazódott meg benne az önjáró torpedó ötlete, s el is készítette első, kezdetleges modelljét.

A XIX. század derekán az osztrák tengeri tüzérség egy ismeretlen tisztje is megálmodott egy hasonló szerkezetet, de korai halála miatt nem tudta megvalósítani. Talán a szerencse közbenjárásával jegyzetei éppen a torpedó terveit dédelgető Luppis kezébe kerültek, aki hamar el is készítette az első modellt. Ez azonban primitív kivitelezése miatt sikertelen volt.

A második próbálkozása tulajdonképpen egy hajtószerkezettel ellátott kis csónak volt, amelyet, hogy vízen maradjon, kétoldalt parafa lemezekkel erősítettek meg. Az orrában gyújtókészülék, a csónaktestben robbanótöltet volt. A szerkezetet sűrített levegővel meghajtott hajócsavar mozgatta előre, kormányzására két, egymás mellé szerelt, a partról zsinórokkal mozgatott kormánylapát szolgált. Célba ütközéskor robbant. Luppis akkoriban még „sikló védő”-nek nevezte a szerkezetet.

A hadügyminisztérium nem ismerte fel a találmány jelentőségét, s úgy nyilatkozott, hogy jobb hajtás és irányítószerkezet nélkül az nem alkalmas felhasználásra. Ezért Luppis 1864-ben Robert Whitehead, angol származású hajógyárossal társult. Tovább dolgozott a modellen, s a fiumei üzemben 1866-ra elkészült az első haltorpedó. A hajtóerőt egy légtartály szolgáltatta. Két fontos alkatrészét, a giroszkópot (pörgettyűt) és váltótolattyút, valamint az expandáló levegő megfagyását gátló fűtőberendezést és a vele egybeépített vízpárologtatót is magyarok találták fel: az előbbit Obry Lajos, az utóbbit Gesztessy János. A sűrített levegő előmelegítése számottevően fokozta a teljesítményt. Ezáltal alkalmassá vált felszíni, víz alatti és repülőgépről való indításra is – olvasható a feltalaoink.hu oldalon.

1866. december 20-án mutatták be az akkor már torpedónak hívott szerkezetet a Hadügyminisztériumnak. Sorozatgyártását 1868-ban kezdték meg. Anglia, Németország, Olaszország, Franciaország, Japán és Oroszország nagyobb mennyiséget vásárolt az új fegyverből, így a fiumei torpedógyár gyorsan fejlődött.

A Luppis–Whitehead-féle torpedó első harcszerű bevetésére a perui polgárháborúban került sor, 1877. május 29-én. Tömeges alkalmazása az 1904-es orosz-japán háború tengeri harcaiban kezdődött.

Luppis találmányáért 1869-ben magyar nemesi címet kapott.