Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: klubvezető

Ne gondoljuk, hogy ebben az interjúban egy „szokványos” klubvezetőt ismerhetünk meg, aki kulturális programokat rendez, tánc- és énektanítást szervez, nyugdíjasklubot vezet stb.

A 70 éves Orosz Ilona egy beregszászi klub élén áll már 20 éve. A több mint 90 tagot számláló egyesületben vannak fiatalok és idősek, értelmiségiek és kétkezi munkával foglalkozók, férfiak és nők. Egy közös van bennük: valamennyien mozgáskorlátozottak.

Az általuk fenntartott Vérke-parti klubhelyiségben beszélgettem Ilonával, aki maga is mozgássérült, de ez nem akadályozza meg abban, hogy teljes szívvel és lélekkel a társait szolgálja.

Vele beszélgettem.

 

– Mit lehet tudni erről a klubról?

– A Beregszászi Járási Mozgáskorlátozottak Egyesülete 1993-ban alakult meg 22 taggal Beregszászban. Balogh Irén újságíró hozta létre. Ő sokfelé megfordult a munkája révén, s látta, hogy a mozgássérültek kevés támogatást kapnak. Elhatározta, hogy megpróbál segíteni rajtuk. Létrehozta az egyesületet, majd kialakított egy szobát, ahol fogadta a mozgáskorlátozottakat. Kezdetben csak egy íróasztal, néhány szék és a szétosztásra váró, adományban kapott ruhanemű, segédeszköz és élelmiszer volt ebben a helyiségben.

 

– Ezen kívül miben lehetett támogatni még a klub tagjait?

– Irénke külföldi táborokba vitte a klubtagokat. Akkoriban akár 30–50 fő is eljutott egy-egy magyarországi programra. Emellett heti rendszerességgel találkozókat szervezett, ahol játszhattak, beszélgethettek az egyesületbe ellátogatók.

 

– Kik léphettek be az egyesületbe?

– 16 év feletti mozgáskorlátozottak lehettek a klub tagjai.

 

– Ilona mikor kapcsolódott be a klub tevékenységébe?

– Én beregszászi vagyok, könyvelőként dolgoztam. Három gyermekem volt, a fiam meghalt 16 évvel ezelőtt 32 éves korában. A kínai határ mellett lakott a családjával. Azóta nem tudok a két unokámról. Beregszászban van még két lányom. Huszonkét évvel ezelőtt megoperálták a lábamat, s azóta nem tudok leülni, csak állni. Irénke felvett a tagok közé, illetve rám bízta a klub könyvelését.

 

– Mit jelentett/jelent Ilonának az egyesület?

– Sokat. Volt hová elmennem. Kezdetben két-három órát töltöttem el a klubban, aztán átvettem Irénkétől a vezetését. Ma már hetente háromszor délelőtt tíz órától délután kettőig itt vagyok, s foglalkozom a klubtagokkal. A klub 1997-ben átköltözött a Vérke partjára egy nagyobb alagsori terembe, amelyet a város ajánlott fel nekünk.

 

– Hány tagja van jelenleg az egyesületnek?

– Több mint kilencvenen vagyunk. A Beregszászi járás számos településéről – a többi között Zápszony, Beregújfalu, Rafajnaújfalu, Beregsom, Csonkapapi, Mezőkaszony, Nagybégány – járnak hozzánk mozgáskorlátozottak. Van, akinek amputálták az egyik vagy mindkét lábát, másnak hiányzik az egyik keze, vagy fél oldalára nehezen mozog. A korosabbak között pedig több fekvőbeteg is van. Sajnos sokan eltávoznak közülünk: idén öt tagunk hunyt el. Most a legidősebb tagunk 93 éves.

– Szeretnek idejárni a klubba?

– Korábban a fiatalok minden alkalommal megtöltötték a klubot. Mostanában kevesebben vagyunk, mert sokan munkát vállaltak. Egy új kezdeményezés Kárpátalján, hogy a gyárak, üzemek mozgássérülteket alkalmaznak. Így a fiataljaink csak szombatonként látogatnak el hozzánk.

 

– Hogyan élik meg a tagok a mozgáskorlátozottságukat?

– Van, aki nagyon elkeseredik, mások könnyebben elfogadják, hogy nem képesek úgy élni, mint a teljesen egészségesek. A környezet hozzáállása is sokat számít. Sokan lenézik és lebecsülik a mozgássérülteket, nem tekintik őket teljes értékű embereknek. Ugyanakkor mások megértőek velük. Az állam nem sokat segít. Csak a rokkantnyugdíjat adja, nincsenek egyéb kedvezmények. Háromévente a rokkantságot is felülvizsgálják.

 

– Mivel foglalkoznak a klub tagjai?

– A hétköznapokban társasjátékozunk, sportolunk, beszélgetünk. Ezen kívül rendszeresen részt veszünk versenyeken. Ez sikerélményt ad nekünk. Egy hete voltam egy beregszászi bajnokságon, amelyet Prodán János, a Korlátozott Fizikai Képességű Személyek Beregszászi Sport- és Egészségjavító Klubjának vezetője szervezett, s hetvenévesen első helyezést értem el. Azelőtt egy ungvári nemzetközi versenyen negyedik lettem. Emellett táborokba is járunk. Már ötödik éve elutazunk Erdélybe a mozgáskorlátozottak számára szervezett egyhetes programra. Korábban elmehettünk egy hétre a mezőkaszonyi termálfürdőbe. Mostanában az anyagi nehézségek megakadályozzák ezt.

 

– Milyen sportágakban indulnak az egyesület tagjai?

– Asztalitenisz, sáski, malom, sakk kategóriákba nevezünk be. Nagyon sok kupát nyertünk már el, ezeket itt a klubhelyiségben állítjuk ki.

 

– Külföldi versenyekre is eljutnak?

– Régebben több lehetőségünk volt. Részt vettünk számos magyarországi bajnokságon, eljutottunk Szegedre, Komáromba. Emellett képviseltettük magunkat Szlovákiában, Romániában, Olaszországban és Franciaországban.

– Miből tartják fenn a klubot?

– A gázra, a villanyra és a telefonra kedvezményt kapunk az államtól, azonban az internetet és a vizet már teljes egészében ki kell fizetnünk. A tagdíjból és az adományokból tartjuk fenn magunkat. A pingpongasztalt is ajándékba kaptuk. Több szervezet és magánszemély segíti a tevékenységünket: a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztálya, a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat és a Vöröskereszt is támogat bennünket.

 

– Milyen terveik vannak?

– Szeretnénk egy-egy kirándulást szervezni a mozgáskorlátozottaknak, a számítógépeink elavultak, jó lenne korszerűsíteni azokat. Emellett mindig rendezünk egy-egy versenyt is.

 

– Szeret itt lenni?

– Ha nem járnék ide, ki sem mozdulnék otthonról. Itt mindig van valaki, akivel pingpongozhatok, beszélgethetek. Én ameddig bírok, addig itt leszek.

 

– Köszönöm, Ilona, a beszélgetést! Isten áldását kívánom a további tevékenységére és az egyesület működésére!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma