Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: műgyűjtő
A festőt az alkotóvágy, önmaga kifejezése vagy más belső törekvések ösztönzik, hogy alkosson.
De mi inspirálja azt, aki megveszi a festményeket? A képek szeretete, a lakberendezés, jól megfontolt üzleti érdek, netán a gyűjtőszenvedély?
Ismerjük meg a Beregszászban élő Kovács László műgyűjtőt, aki közel harminc éve foglalkozik kárpátaljai festők műveivel, s számos kiállítás köthető a nevéhez!
– Nem volt mindig műgyűjtő, mi az eredeti foglalkozása?
– A polgári, pénzkereső szakmám igen távol áll a festményektől: számítástechnikus vagyok. Donyeckben és Kijevben tanultam a mesterségem a ’70-es években, amikor az informatika még gyerekcipőben járt Ukrajnában. Kelet-Németországból érkeztek a tanáraink. Beregszászban is létrehoztak egy számítástechnikával foglalkozó irodát, ahol több mint 100-an dolgoztak, s én is ott vállaltam munkát. Négy év után átmentem a bankszektorba, beregszászi bankok számítástechnikusa lettem.
– Hogyan került kapcsolatba a kárpátaljai festőtársadalommal?
– Valahol a ’70-es évek végén kezdődött az egész, amikor egy-egy születésnapra, névnapra vagy ünnepi alkalomra a kortárs festők valamelyik művét vásároltuk meg a barátaimmal, s ajándékoztuk oda az ünnepeltnek. Akkoriban igen népszerű volt többek között Garanyi József, Hejl László, Benkő György és Nigriny Géza. Azt is meg kell említenem, hogy a volt feleségem, Kovács Éva is fest, és az ő édesapja, Tirpák József is festőművész volt. Idővel már nemcsak a barátoknak vittem képeket, hanem nálam is egyre több alkotás gyűlt össze, melyekből kiállításokat tudtam szervezni.
– Emellett a Bereg Alkotóegyesület alapító tagja…
– A Bereg Alkotóegyesületet 1994 márciusában hoztuk létre Beregszászban, hogy összefogjuk a járás képzőművészeit és kiállításokat rendezzük az alkotásaik számára. Egy ideig én töltöttem be az elnöki tisztséget, jelenleg Prófusz Marianna vezeti az egyesületet.
Az alapító tagok között ott volt többek között Gogola Zoltán, Imre Sándor, Kovács Éva, Helj László, Kádas Katalin, Ortutay Zsuzsa. De vannak tiszteletbeli tagok is: Horváth Anna, Garanyi József, Zichermann Sándor.
Az első kiállításaink a Beregszászi Művelődési Házban, illetve a Beregszászi Járási Adminisztráció hivatalának előcsarnokában voltak, később a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán is számos művész mutathatta meg alkotásait. Más városokba is eljutottunk: Munkácson, Ungváron, Huszton, Budapesten és Kijevben is kiállítottunk. Régi vágyunk, hogy Beregszásznak saját kiállítóterme legyen, amely könnyen megközelíthető a közönség számára. Beregszász kis város ugyan, de nagyon sok tehetség rejlik benne, a város adta a festőművészetnek Kaszab Juditot, Veres Pétert, Izai Károlyt, Zicherman Sándort stb, de a mostani fiatalok között is vannak ígéretes művészek, mint például Gogola Zoltán, Reiplik István, Dobai István, Molnár Sándor.
– Számos festőművészt és annak munkásságát ismerhette meg az elmúlt 30 év alatt. Ki volt önre a legnagyobb hatással?
Garanyi mind közül a legkedvesebb számomra. Több mint 60 éven át alkotott. Többszáz műve van szerte a világban. Az utóbbi években sokat visszavásároltam. Garanyi 1986-ban, a 65. születésnapja alkalmából egy kiállításon mutatta be alkotásai egy részét, majd a 33 képéből álló kollekciót Beregszász városnak ajándékozta. Az alkotások évekig a hivatalok falán voltak láthatóak. Amikor 2004-ben odakerültem a Beregvidéki Múzeumba, összegyűjtöttem ezeket a képeket, saját költségemen restauráltam és bekereteztettem őket. Ma is megtekinthetőek a múzeumban. Garanyi 2009 májusában hunyt el, az utolsó alkotását, melyet nekem festett a Kárpátokról egy fotó alapján, 2009 márciusában fejezte be, s szignálta. A legtöbb festménye hibátlan volt. A kedvenceim közé tartozik a Rózsák című sorozata.
– Ön is megpróbálkozott a festészettel?
– Igen, de az nem az én területem, inkább maradtam a festményeknél, amelyeknek a száma az évek múlásával egyre csak nőtt. Sokszor viccelődtek velem a barátaim, hogy hamarabb veszek meg egy képet, mint egy cipőt a lábamra. Most közel 400 alkotás van a tulajdonomban. Ezek egy része nálam van, mások kiállításokon szerepelnek. Legutóbb idén májusban szerveztem egy kiállítást Garanyi József képeiből a Beregszászi Tourinfo Iroda és Kiállítóteremben. 37 képemet pedig elajándékoztam: vagy jótékony célból – például beteg gyermek megsegítésére – ajánlottam fel, vagy valamelyik beregszászi intézményeinek adtam oda (Rákóczi-főiskola, Európa-Magyar Ház). Nemrég három alkotást, egy Garanyit, egy Harangozót és egy Zichermannt ajánlottam fel Horváth Anna szobrászművész, keramikus síremlékének felújítására.
Visszatérve a festészetre: a lányaim ügyesen rajzolnak, de ők sem választották hivatásuknak a festőművészetet. Azt azért sokan tudják, hogy egy kezdő művész nemigen tud megélni az alkotásaiból.
– Tíz éve dolgozik a Beregvidéki Múzeumban, úgy hallottam nyugdíjazás előtt áll.
– Igen, lehetséges, hogy nyugdíjas leszek, de ez nem jelenti azt, hogy felhagyok az eddigi tevékenységemmel. Továbbra is gyűjtöm, restaurálom a képeket. Sokan megkeresnek, hogy becsüljem fel a tulajdonukban lévő alkotás értékét. A rendőrség is számtalanszor kikéri a véleményemet egy-egy festmény eredetiségére vonatkozóan. A gyermekeim már megállnak a saját lábukon, ideje a saját elképzeléseimet megvalósítani. Vannak terveim: szeretnék újabb kiállításokat szervezni, utazgatni. Az internetnek köszönhetően már sok múzeumot bejártam virtuálisan, jó lenne ezeket élőben is megtekinteni.
– Köszönöm a beszélgetést!
Marosi Anita
Kárpátalja.ma