Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: zenepedagógus

Kárpátalján hagyománya van a zeneoktatásnak. Régiónk minden nagyobb városában és településén működik művészeti iskola, ahol a hangszeres oktatás mellett ének- és tánctanítással is foglalkoznak.

Az egyik legismertebb zenei intézmény az 1946 óta működő Beregszászi Művészeti Iskola. A Munkácsi utcán található régi épületben közel 50 zenetanár tanítja a több mint 400 fős diáksereget.

Az intézmény vezetését negyedik éve Bobály István zenepedagógus látja el. Vele beszélgettem erről a nem mindennapi hivatásról, a zenei pálya szépségeiről és a kihívásokról.

 

– Honnan származik?

– Mezőkaszonyban születtem és nőttem fel a testvéremmel együtt. Édesapám korán elhunyt, édesanyám a helyi termelőszövetkezetben dolgozott. A családunkra nem jellemző a zenei vonal, bár a nővérem tehetségesen harmonikázott. Én harmadik osztályos koromban lettem a Mezőkaszonyi Művészeti Iskola tanulója. Rézfúvós hangszereken, harsonán, kürtön, tubán játszottam. Czipták Béla bácsi volt a mesterem, aki a maga idejében elismert zenepedagógus volt. A Beregszászi Művészeti Iskola tanáraként járt ki Mezőkaszonyba tanítani.

 

– Mikor vált egyértelművé, hogy a zene irányában folytatja a tanulmányait?

– Az orosz tannyelvű Beregszászi 2. Sz. Középiskolába jártam, majd a nyolcadik osztály után az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskolában folytattam a tanulmányaimat. Ott is tubán játszottam. Szép időszak volt az a négy év.

 

– Hol helyezkedett el az iskolát követően?

– 1986-tól a Mezőkaszonyi Művészeti Iskolában vállaltam munkát, fúvós hangszereket oktattam. Egy év múlva azonban besoroztak, s elkerültem Csehszlovákiába, de ott is hasznát láttam a zenei képesítésemnek: a katonazenekarban tubáztam. Miután leszereltem, visszatértem a szülőfalumba, s folytattam a tanítást a helyi zeneiskolában, illetve közel nyolc éven át jártam Beregsomba, ahol az általános iskola biztosította a zenei oktatás helyszínét.

Szívesen mentem oda, nagyon jó élményeim vannak abból az időszakból. Olyan tehetséges tanítványaim voltak – többek között Gerzsenyi Bettina, Sárközi Erika, Ködöböc Dávid –, akik ma már szintén zenetanárok.

 

– Hány évig dolgozott Mezőkaszonyban?

– Közel húsz évig oktattam zenét a szülőfalumban.  2009-ben keresett meg Pirigyi Béla, a Beregszászi Művészeti Iskola igazgatója, hogy vegyem át az akkoriban elhunyt egykori mesterem, Czipták Béla feladatát a beregszászi intézményben. Zenekarvezetést és a rézfúvósok oktatását kellett elvállalnom. Eleinte féltem a kihívástól, hiszen a mezőkaszonyinál jóval nagyobb intézményben kellett helytállnom. 12-13 tanítványom volt, akikkel szép eredményeket értünk el, a megyei versenyekről számos dobogós helyezéssel tértünk haza.

 

– Nemcsak zenepedagógusként történt változás az életében.

– A beregszászi intézményben ismerkedtem meg a későbbi feleségemmel, Poncz Ilonával, aki a kollégám volt, kórusvezetőként és zongoratanárként dolgozott az iskolában. 2009-ben házasodtunk össze.

 

– S aztán újabb kihívással kellett szembenéznie…

– 2011 novemberében váratlanul elhunyt Pirigyi Béla, aki 18 éven át volt az intézmény vezetője.

Új igazgatót kellett választani. A kollégák bizalmat szavaztak nekem, így én vettem át a művészeti iskola irányítását.

 

– Hogyan értékelné az elmúlt időszakot mint intézményvezető?

– Nem volt gördülékeny ez a néhány év, de nagyon sok támogatást kaptam a kollégáktól, a családtól, a várostól. Mezőkaszonyban néhány évig igazgatóhelyettesként dolgoztam, így már volt némi tapasztalatom a papírmunkát illetően, de a beregszászi iskola mégis más volt, hiszen egy városi, nagyobb intézmény működéséről kellett gondoskodnom. Úgy érzem, hogy eredményes éveket tudhatunk magunk mögött. 2013-ban átépítettük a zeneiskola tetőszerkezetét. Aztán hozzáláttunk a nyílászárók cseréjéhez, de ezt a munkát már nem tudtuk befejezni az ukrajnai válság okozta infláció miatt. Emellett bevezettük az intézménybe az internetet, bővítettük a hangszerállományt, felújítottuk a koncerttermet.

 

– Említette a válságot. Mennyire befolyásolta a háborús helyzet és az anyagi nehézségek az iskola működését?

– Hála Istennek a háború és az anyagi problémák nem vették el a szülők kedvét attól, hogy zeneiskolába írassák a gyermeküket. 110 hrivnya a havi tandíj, amely elég magas, de az árvák, a rokkantak és a nagycsaládosok kedvezményt kapnak. Tavaly is előfordult, hogy helyhiány miatt nem tudtunk minden tanulót felvenni. Jelenleg 470 diákunk van, akikkel 53 zenepedagógus foglalkozik. Összesen 70 munkatársa van az intézménynek. Vannak magyar és ukrán nyelvű tanáraink, nagyjából fele-fele az arányuk. A gyerekek nemzetisége határozza meg, hogy milyen nyelven oktatjuk nekik a zenét.

 

– Milyen helyen szerepel az iskola a többi művészeti iskolához képest?

– A Beregszászi Művészeti Iskola a 64 kárpátaljai zeneiskola közül a hatodik helyen áll, ami nagyon jó eredménynek számít. A tanítványaink rendszeresen dobogós helyezéseket érnek el a megyei versenyeken.

 

– Ön még vállal tanítványokat?

– Fontosnak tartom, hogy az igazgatóság mellett gyakorló tanár is legyek. Most öt tanítványom van, közülük hadd említsem meg Holozsi Esztert, aki fuvolán játszik, s nemrég a megyei versenyen első helyezett lett.

 

– A zeneiskola mellett mivel foglalkozik?

– A feleségem kántor a Beregszászi Református Egyháznál, emellett a gyülekezet kamarakórusát is vezeti, amelynek én is tagja vagyok. Emellett szívesen énekelek a dalárdában. Amíg Ilona a gyerekeinkkel otthon volt, addig én helyettesítettem őt a gyülekezetben.

 

– Mikor születtek meg a gyermekeik?

– 2010-ben jött a világra Sámuel, 2014-ben Benjámin fiunk.

 

– Vizsla szemmel nézi majd, hogy a fiúknak van-e zenei tehetségük?

– Azt már most látom, hogy Sámuel tisztán énekel és jó a ritmusérzéke. Már négyévesen játszott a pianínón. Ő most a mi intézményünkbe jár táncot tanulni.

 

– Hogyan látja a saját munkáját?

– A zenei pálya nagyon szép hivatás, de nagyon nehéz is. A pályakezdőknek sokat kell tanulniuk az idősebb kollégáktól, kitartásra és önkritikára van szükségük a fejlődéshez. Nekem is volt olyan időszakom, amikor felhők tornyosultak a fejem fölött a rengeteg tennivaló miatt, de jó kollégáim és helyetteseim voltak/vannak, akikkel úgy érzem, hogy közös nevezőn vagyunk. Hasonlóak a céljaink. Most az a tervünk, hogy folytatjuk az iskola felújítását és az osztálytermek korszerűsítését.

 

– Isten áldását kívánom a munkájukra és a terveikre!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma