Nagycsaládok Kárpátalján: a Kisgyőri család

Azt eddig is tudtam, hogy vagyunk néhányan, akik „bekerültünk” Kárpátaljára. Többnyire asszonyok, akik követték férjüket annak szülőföldjére. Most azonban egy olyan családot mutatok be, ahol az apuka az, aki úgy döntött, hogy a felesége határon túli falujában telepedik le a családjával. Kisgyőri Attila és Erika élt már az anyaországban és Kárpátalján is. Tudják, hogy mivel jár az itthoni és az otthoni lét. Erről beszélgettem a családanyával, Erikával.

 

– A bevezetőből kiderült, hogy két külön országban születtetek a férjeddel.

– Igen. Én Tiszacsomán nőttem fel egy kétgyermekes családban. A férjem, Attila Komárom-Esztergom megyéből, Lábatlanról származik. Neki három fiútestvére van.

 

– Hogyan ismerkedtetek meg?

– Esztergomban, az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumban találkoztunk. Mindketten környezetvédelmi szakra jártunk és osztálytársak voltunk, sőt, egy ideg egy padban is ültünk.

– Milyen véleménnyel voltál róla?

– Nagyon különbözött a viselkedésünk. Ő épp a bulizós, dugiban dohányzós időszakát élte, míg én a tanulásra koncentráltam. Nem is kedveltük egymást. Az osztályfőnökünk ötlete volt az, hogy egymás mellé ültessen bennünket, hátha jó hatással leszek rá. Sírva tiltakoztam ellene. Aztán megváltozott a véleményem Attiláról: mire leérettségiztünk, nagyon jó barátokká váltunk. A ballagás után pedig szerelem alakult ki közöttünk.

 

– Hol tanultatok tovább?

– Több főiskolára is bejutottam, ám mivel akkor még ukrán állampolgár voltam, csak költségtérítéses képzésre vettek fel és ösztöndíjat sem kaptam volna. Ez a szüleimre akkora terhet rótt volna, amit nem tudtak vállalni. Attilának sikerült továbbtanulnia környezetvédelem szakon.

 

– Mivel foglalkoztál az érettségit követő években?

– Esztergomban kerestem munkát. Először egy kézműves termékeket forgalmazó boltban helyezkedtem el. Sok turista fordult meg nálunk, jó hasznát vettem az orosz és ukrán nyelvtudásomnak. Le is tettem egy középfokú orosz nyelvvizsgát. Aztán egy vendéglátó egységben dolgoztam.

 

– Hogyan alakult ezalatt a kapcsolatod Attilával?

– Mi akkor már együtt éltünk egy albérleti lakásban. Amikor kiderült, hogy babát várunk, át kellett gondolnunk a lehetőségeinket. Tudtuk, hogy ha megérkezik a gyermekünk, nem lesz elég egy kereset a család, az albérlet és az autó fenntartására. Ezért úgy döntöttünk, hogy három évre hazaköltözünk Tiszacsomára. Érdekes módon ezt az ötletet Attila vetette fel.

Így is tettünk. 2005-ben Esztergomban császármetszéssel világra jött Dóra lányunk, s két hónapos volt, amikor hazajöttünk a szüleimhez. Úgy terveztük, hogy amikor a lányunk eléri az óvodáskort, visszamegyünk Magyarországra.

– Miből élt meg akkoriban a családotok?

– A megtakarításunkból nyitottunk Tiszacsomán egy építőanyag boltot, ami nagyon jól ment akkoriban. Amikor letelt a három év, a vállalkozást eladtuk a bátyámnak, mi pedig elköltöztünk a Komárom-Esztergom megyei Nyergesújfaluba.

 

– Hogyan telt az ezt követő időszak?

– Azzal a problémával kellett szembesülnünk, hogy helyhiány miatt Dórát nem tudták felvenni az ottani óvodába. A férjem szülei is dolgoztak még akkoriban. Így pedig nem tudtam munkát vállalni, mert sehogy sem tudtuk megoldani a lányunk felügyeletét. Lassan feléltük a megtakarított pénzünket. Fél év anyaországi lét után beláttuk, hogy ez így nem mehet tovább.

– Milyen megoldást találtatok a problémátokra?

– Úgy határoztunk, hogy visszaköltözünk Tiszacsomára. A férjem kezdeményezte ezt a lépést. Ő nagyon jól érezte magát a korábbi három év alatt Kárpátalján.

 

– Hazajöttetek. Hogyan folytatódott itthon az életetek?

– Mivel a korábbi vállalkozásunkat eladtuk, más megélhetési lehetőség után kellett néznünk. Először egy beregszászi boltban helyezkedtem el, majd a Fornetti kávézóba kerültem. Attila pedig az édesapámékkal tartott Kijevbe, ahol építkezéseken dolgoztak. Ez nagy áldozat volt a részéről, de azért vállalta, hogy családi házat tudjunk építeni a szülőfalumban. Később Attila a Kálvin nyomdában kapott munkát.

 

– Közben a család is növekedett…

– 2012-ben természetes úton született meg Csenge lányunk Kisvárdán. Apuka is bent volt a szülőszobán. Utána szerettünk volna még egy gyermeket. Így lettem ismét állapotos. 2017-ben Fehérgyarmaton, császármetszéssel jöttek világra az ikreink, Attila és Julianna.

– Meglepődtetek a „dupla áldáson”?

– Számítottunk rá, ugyanis a férjem is egy ikerpár egyike, valamint a nagymamámék is ikrek voltak.

 

– Beszéljünk a gyerekekről!

– Dóra negyedikes a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban. Természetére nézve az apja lánya. Őszinte, türelmes, csendes, lelkiismeretes, ugyanakkor megmondja a véleményét. Szoros a kapcsolata a barátaival. Gyógyszerész szeretne lenni.

Csenge már másabb természetű. Rám hasonlít. Társaságközpontú, beszédes. Nem szeret egyedül lenni. Ő most lesz másodikos a Beregszászi 6. Számú Horváth Anna Általános Iskolában.

Attila és Julianna júliustól a helyi óvodába jár. Attila anyás, féltem, hogyan fog menni az óvodába szoktatás, de nem volt probléma.

 

– Mivel keresi a család a kenyerét most?

– Attila egy tarpai pékségben dolgozik. Autóval megy ki a határig, onnan biciklivel közlekedik. Ez azért jó, mer itthon tud lenni a családunkkal. Hetente 2-3 szabadnapja van. Ami engem illet, visszamehetnék a Fornetti kávézóba dolgozni, de úgy érzem, hogy ki kell pihennem az elmúlt két évet, valamint a gyerekeknek itthon van rám szükségük. Munkahely mellett, fáradtan hazaesve nem tudnám biztosítani a családi hátteret.

 

– Hogyan pihentek?

– Keveset vagyunk itthon. Vasárnap gyakran kirándulunk. Kisvárdán moziba megyünk, Vásárosnaményban fürdünk. A Kárpátokba is szívesen ellátogatunk. Arra is törekszünk, hogy minél jobban megismerjük Magyarországot. Számos nagyvárosba – Gyula, Eger, Szeged, Miskolc, Kecskemét – eljutottunk már.

 

– Hogy érzitek magatokat Kárpátalján?

– Sokszor az az érzésem, hogy Attila jobban érzi magát Kárpátalján, mint én. Néha úgy kell unszolni, hogy menjünk haza Magyarországra, hiszen ott is vannak rokonaink, barátaink. A gyermekeink itt is, ott is jól érzik magukat. A tanulás végett idővel átkerülnek majd az anyaországba.

 

– Milyen terveitek vannak?

– Kárpátalján szeretnénk maradni. Itt akarunk majd vállalkozást indítani. A többit még meglátjuk.

 

– Isten áldását kívánom a családotokra! Köszönöm a beszélgetést!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma