Nagycsaládok Kárpátalján: a Tarpai család

Család vagy karrier? Sokak szerint a kettőt nem lehet összeegyeztetni anélkül, hogy az egyik ne menne a másik rovására. 
Ennek tökéletes ellenpéldája Tarpai József és felesége, Zsuzsa élete, akik amellett, hogy turisztikai és területfejlesztő szakemberként, valamint jogászként dolgoznak, három gyermeket nevelnek.

Velük beszélgettem gyermekvállalásról, munkáról és családról.

– Mindketten nagycsaládból származtok.

Zsuzsa: Makkosjánosiban születtem, a szüleimmel és a két testvéremmel itt, illetve Gáton laktam gyermekkoromban, de óvodába és általános iskolába Jánosiba jártam. A középiskolát az akkoriban beindult Beregszászi Magyar Gimnáziumban végeztem el, melynek mi voltunk a második évfolyama.

József: Mi a szüleimmel és a két testvéremmel Beregszászban laktunk. Édesanyám az egészségügyben, édesapám a beregszászi bútorgyárban dolgozott. A szüleim fontosnak tartották, hogy megtanuljam az államnyelvet, ezért beírattak az 5-ös számú ukrán tannyelvű iskolába.
Nem volt könnyű magyar anyanyelvűként ukránul tanulni a tantárgyakat. De közben igyekeztem nem elhanyagolni a magyart sem, sokat olvastam, főleg a történelmi regényeket szerettem nagyon.
A kilencedik osztály elvégzése után az ungvári egyetemi college-ban érettségiztem.

– Mikor ismerkedtetek meg?

Zsuzsa: Hetedikes gimnazista voltam, amikor megismerkedtem Józsival. Ő akkor már Ungváron tanult. Az egyik osztálytársam barátja volt, ő mutatott be minket egymásnak.

– Mindkettőtök jogi pályára készült.

József: Számomra egyértelmű volt, hogy jogi pályán akarom folytatni a tanulmányaimat. Megkönnyítette az egyetemre való bejutásomat, hogy a középiskola utolsó évében megnyertem egy országismereti verseny megyei döntőjét. Ez azt jelentette, hogy felvételi nélkül juthattam be az Ungvári Állami Egyetemre, ahol két szakon is tanultam: nappali tagozaton nemzetközi tanulmányokat, míg levelezősként jogot hallgattam.

Zsuzsa: Mindig is jogász akartam lenni, viszont sokáig Magyarországon képzeltem el a diploma megszerzését. Nagy szerepe volt a Józsival való megismerkedésemnek abban, hogy az Ungvári Állami Egyetem jogi karára adtam be a jelentkezésemet. Igaz, hogy így sokkal nehezebb volt a tanulás, hiszen meg kellett birkóznom az ukrán nyelvvel is.

– Hogyan alakult a kapcsolatotok az egyetemi évek alatt?

Zsuzsa: Mindketten tanultunk, negyedéves voltam az egyetemen, amikor 2004-ben összeházasodtunk. Akkoriban Ungváron, egy, a Lehoczky utcában található tömbházban laktunk.
Ötödéves voltam, amikor állapotos lettem, abban az évben már egyébként is szabad óralátogatást kértem, mert munkát vállaltam Ungváron, az igazságügyi osztályon. 2005 februárjában megszületett Zsófi lányunk. Az államvizsgára már a vele való babázás közben készültem fel.

– Miért döntöttetek úgy, hogy visszatértek Beregszászba?

Zsuzsa: Hazahúzott a szívünk és szerettük volna magyar környezetben nevelni a lányunkat. Ezen kívül kaptam egy kedvező állásajánlatot is Beregszászban, ezért hazaköltöztünk a városba. Eközben Józsi továbbra is ingázott Ungvár és Beregszász között. Másfél éven át a férjem szüleinél laktunk. Közben találtunk egy félkész állapotban lévő házat Jánosiban, melyet megvettünk és befejeztük az építését. Gondviselésszerű volt a ház megvétele, ugyanis a szüleim szomszédságában épült, s pont eladó volt.

– Akkor te már nem dolgoztál…

Zsuzsa: Zsófi alig volt egy éves, amikor munkába álltam Beregszászban. Sokan korainak tartották a munkavállalásomat. Egy év után – bár édesanyám sokat segített – én is úgy éreztem, hogy inkább itthon van a helyem. Józsi szülei is támogattak bennünket, de még ők maguk is aktívan dolgoztak, beindítottak egy pékséget, melyet a mai napig ők működtetnek. Közben kiderült, hogy újból állapotos vagyok. Éppen elkészültünk a házunk munkálataival és beköltöztünk, amikor 2007 októberében megszületett második lányunk, Julcsi. Két és fél év múlva, 2010 márciusában pedig őt követte Marcsi.

– Szerettek itt élni?

József: Igen. Van egy, a szokásosnál nagyobb parkosított kertünk, ugyanis a veteményeskert egy részét is feláldoztuk a füves-virágos rész kedvéért. Szeretünk kertészkedni, vannak gyümölcsfáink. Számunkra olyan hazajönni, mintha Beregszász külvárosában laknánk. Tíz perc alatt bent vagyunk a városban. A gyerekek is oda járnak óvodába-iskolába és bennünket is oda köt a munkánk. Pihenni térünk haza Jánosiba, ahol sok rokonunk, barátunk él.

– Milyen vallásúak vagytok?

Zsuzsa: Én görögkatolikus vagyok, Józsi római katolikus. Amíg Ungváron laktunk, addig az ottani római katolikus templomba jártunk, mert csak ott tudtunk magyar nyelvű szertartáson részt venni. Amikor hazaköltöztünk Beregszászba, abba a római katolikus templomba kezdünk el járni, ahol Józsit keresztelték és ahol elsőáldozó volt. Ebben a templomban volt a házasságkötésünk is. Sikerült teljesen bekapcsolódnunk a közösség életébe, Józsit beválasztották az egyháztanácsba.
A gyerekek néha nyafognak, hogy nincs kedvük templomba menni, de a szertartás utánra beígért fagyi vagy játszótér mindig megteszi a hatását.

– Mivel foglalkoztok mostanában?

József: Az egyetem elvégzése után a megyei árvízvédelmi osztályon kezdtem el dolgozni, ahol a nemzetközi kapcsolatok kiépítésével foglalkoztam. A megyében elsőként kezdtünk el európai uniós pályázatokat írni.
2004-ben megalapítottuk az Ukrán – Magyar Területfejlesztési Irodát, melynek azóta is vezetője vagyok. Főként határ menti pályázatokkal foglalkozunk (turizmus, területfejlesztés). 2006-ban Beregszászban, egy uniós pályázat keretében sikerült megnyitni Kárpátalja első tourinfo irodáját, 2009-ben pedig Ungváron is nyílt egy hasonló irodánk.

Ezekben a turisztikai szolgáltatások mellett kis ajándékbolt működik, ahol kárpátaljai kézműves termékeket lehet vásárolni.
Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolájában vagyok doktorandusz hallgató. Emellett aktívan részt veszek a beregszászi római katolikus egyházközség munkájában, tavaly világi elnöknek választottak. Mostanában sok időt fordítok a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesület tevékenységének szervezésére.

Zsuzsa: A gyerekkel otthon töltött idő nagy élmény volt számomra, de mellettük is folyamatosan dolgoztam, Józsi munkája nekem is adott tennivalókat. Most pedig együtt dolgozunk a férjemmel. Emellett mindig adódik más jogi feladatom is, többek között az egyházközség és a nagycsaládok egyesületének jogi képviseletét is én látom el.

– Mennyire szerencsés az, hogy közös a munkátok?

Zsuzsa: Sokak szerint ez nem vezet semmi jóhoz, de mi jól együtt tudunk működni Józsival. Ő felülről, egészében látja a munkát, én pedig részfeladatokat szeretek teljesíteni. Mivel egyéni vállalkozóként dolgozom, magam osztom be az időmet, így az otthoni feladataimat is el tudom látni, de egyúttal ki tudok mozdulni a gyereknevelés és a házimunka mókuskerekéből is.

– Közben a gyerekek óvodában-iskolában vannak.

Zsuzsa: Zsófi a 4-es számú Kossuth Lajos Középiskolába jár, emellett délutánonként a Beregszászi Művészeti Iskolában tanul táncolni és zongorázni.
A kicsik a 6-os számú óvodába járnak, de Julcsi idén szeptemberben már iskolapadba ül. Bár magyar nyelvű intézményeket választottunk a gyerekeinknek, fontosnak tartjuk, hogy megtanulják az államnyelvet, melynek tudása egy plusz lehetőséget adhat a gyermekeinknek az életben. Úgy érezzük, hogy ez a mi felelősségünk, de egyelőre nehezen boldogulunk a feladattal.

– Hogyan tudjátok beosztani az időtöket a családra, a munkára és egymásra?

Zsuzsa: Mindez szervezés kérdése: reggelente például én öltöztetem a lányokat, Józsi készíti a reggelit. A nagyszülők is besegítenek a gyerekek nevelésében.
Azért sokszor érzem azt, hogy többet kellene a gyerekekkel foglalkoznom, játszanom. De ha elmegyünk velük kirándulni vagy nyaralni, akkor az a program csak róluk szól. Emellett Józsival kettesben is igyekszünk kikapcsolódni, mely általában közös utazás, színházlátogatás formájában szokott megvalósulni. Nemrég részt vettünk egy úgynevezett házas hétvégén, melyen nagyon jól éreztük magunkat, és egymásban megerősödve jöttünk onnan haza.

József: Sajnos a hétvége nem mindig a családról szól, a munkám és a doktori képzéssel járó programok, előadások lefoglalják az időm nagy részét. De még ezek mellett sem érzem azt, hogy nehéz lenne nagycsaládban élni. Nagyon sajnálom azokat, akik nem vállalnak egynél több gyermeket.

– Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

József: Most rövidtávú tervekben gondolkodom: nemrég adtuk át a Tiszaújlak–Tiszabökény közötti kerékpárutat, s tervezzük a következő, az Asztélyt Beregszásszal összekötő szakasz átadását június 22-én. Emellett június 26-án lesz a doktori címem védése, most erre készülök.

Zsuzsa: Tervink közt szerepel még egy gyermek vállalása, mostanában egyre többet beszélünk róla.

– Mi a titka a családi boldogságnak?

József: A legfontosabb, hogy szeretjük egymást. Emellett sokat jelent a kommunikáció, illetve megfogadtuk, hogy a gyerekek előtt nem vitatkozunk.
Nem vagyunk mindig következetesek a nevelésükben, de van egy elvünk, melyet igyekszünk betartani: első az Isten, második a házastárs, ezután jöhetnek a gyerekek, s csak aztán minden más.

Köszönöm a beszélgetést! Isten áldja a családotokat!