Római kori freskókra bukkantak Veronában
Egy régi mozi alatti pincében találták meg a freskóval díszített falat.
Egy régi mozi alatti pincében találták meg a freskóval díszített falat.
Az ásást folytatták és egy márványtömbre bukkantak, majd a szakember a haj, a szem formájából megállapította, hogy a fej Augustus császár szobrához tartozik.
Az egyedülálló fizetőeszközre 2019-ben bukkantak egy régészeti feltárás alkalmával.
A Kairótól 30 kilométerre délre felfedezett rendkívüli leleteket a tervek szerint a jövőre megnyíló Egyiptomi Nagymúzeumban mutatják be a nagyközönségnek.
A koporsók teljesen érintetlenek, eltemetésük óta nem nyitották fel őket.
X. századi kemence maradványait ásták ki Mezini Nemzeti Parkban – adta hírül az UNIAN augusztus 15-én.
Az eddigi legrégebbi, kétezer éves, Jeruzsálemet megnevező héber feliratot találták meg egy jeruzsálemi ásatáson régészek – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden.
Eredeti berendezéseivel együtt látható a pompeji ásatásokon az ókori város egyik hajdani kelmetisztító és gyapjúkészítő műhelye, Stephanus ványolója, amely a világ egyik legjobb állapotban fennmaradt ókori üzlethelyisége.
Feltehetően a 2-3. században eltemetett halottak sírjait tárják fel egy győri ásatáson.
Hajóépítéshez használatos eszközök százait rejtő építkezési terület vált ásatások helyszínévé a kelet-kínai Nanking városában, s szakértők arra következetnek, hogy a munkások annak a hajógyárnak a nyomaira leltek, amely egy időben a „kínai Kolumbusz”, Cseng Ho admirális flottájának hajóit is készítette.
End of content
End of content