Augustus szobor

Róma első császárának kétezer éves márványszobrára bukkantak

Francesco Giancola régész rendkívüli felfedezést tett egy 2013-ban az erős esőzések miatt összeomlott középkori fal helyreállításakor.

Augustus, Róma első császárának kétezer éves márványfőjét egy olasz városban, Iserniában fedezték fel.

Giancola az iserniai önkormányzat megbízásából végezett a városban a munkálatokat, azonban a CNN-nek adott interjúban elmondta, ekkora felfedezésre még ő sem számított.

„A fal mögött ástunk, és láttam, hogy a föld színe elkezdett megváltozni” – mesélte a régész.

Az ásást folytatták és egy márványtömbre bukkantak, majd a szakember a haj, a szem formájából megállapította, hogy a fej Augustus császár szobrához tartozik.

Giancola azonnal felhívta a hatóságokat, a polgármestert és a kulturális örökség minisztériumát.

Maria Diletta Colombo, a minisztérium regionális osztályának régésze elmondta, a 35 centiméter magas fej számításaik szerint Kr. e. 20. és Kr. u. 10. között készülhetett. A szakember arról is tájékoztatott, hogy a fej valószínűleg leválhatott a több mint két méter magas  szoborról, mely ugyanabból a lunigianai márványból készült, amelyet Michelangelo olasz reneszánsz művész használt a fiatal Octavianus Augustus ábrázolásakor.

Fontos szobor volt, azonban nem tudjuk, miért volt itt. Elhelyezhették volna a császári család kultuszának szentelt templomban vagy a fórumban – mondta a CNN-nek Colombo, és hozzátette, hogy néhány kollégája örömében sírt, s erre a pillanatra biztos, hogy örökké emlékezni fog.

A város a második világháború alatt részben megsemmisült, de újjáépítették

„Isernia ókori történelme jelentős, régészeti maradványok vannak az egész város alatt” – mondta a város polgármestere, Giacomo D’Apollonio a CNN-nek.

Az ásatás során üres középkori sírokat és terrakotta tárgyakat is feltártak, tette hozzá a polgármester.
A fejet jelenleg tanulmányozzák, és D’Apollonio és Colombo is szeretné, ha a város Santa Maria delle Monache múzeumában maradna, mivel több turistát vonzana a városba.

Forrás: hirado.hu