Egy toborzótiszt a leggazdagabb ukrán kriptovaluta-tulajdonos
3,5 milliárdnyi forintnak felel meg a befektetése.
3,5 milliárdnyi forintnak felel meg a befektetése.
Markarova kinevezésről az államfő 872/2025. számú rendeletében határozott.
Kárpátalja évek óta sikeresen működik együtt külföldi befektetőkkel.
A projekt a legnagyobb közvetlen külföldi befektetés a háború kezdete óta.
Háromhavi csúcsra emelkedett az arany ára a menekülő eszközök iránti megnövekedett kereslet miatt.
A tervek szerint a felek már a hétvégén leülnek tárgyalni.
Az év első kilenc hónapjában 3317 és fél tonna arany fogyott világszerte, közel 7 százalékkal több 2018 azonos időszakához képest, miután megugrott a nemesfém befektetési célú vásárlása.
Idén tizenegymillió dollár értékű külföldi tőke áramlott a kárpátaljai gazdaságba.
Április 28-án a gazdaságkutató és politikai tanácsadó intézet a PwC vállalattal, valamint a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézettel közösen nyilvánosságra hozta A régiók befektetési vonzerejének értékelése című idei felmérés eredményeit.
Szijjártó Péter Pekingben átvette az első öt kínai befektetőtől a magyarországi letelepedési engedély iránti kérelmét.
End of content
End of content