A „GENIUS” Tehetségpont edzői is részt vettek az országos utánpótlásedző-továbbképzésen Békéscsabán
A rangos eseményt a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban rendezték meg.
A rangos eseményt a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban rendezték meg.
A díjat Závogyán Magdolna államtitkár adta át.
A város célja, hogy Munkácsy és Békéscsaba neve összekapcsolódjon.
Békéscsabán letették a Munkácsy-negyed alapkövét szerdán. A több mint két hektáron, tíz helyszínen megvalósuló fejlesztés csaknem hárommilliárd forintból valósul meg a Modern városok program (MVP) részeként.
Karácsonyi Angyalok címmel szervez Cipősdoboz gyűjtőakciót Békéscsabán Bonnyai Sándor. Mint azt a Facebook közösségi oldalon közzétett felhívásából megtudtuk, tavaly karácsonykor társadalmi összefogással 315 cipősdoboznyi szeretetcsomagot osztottak ki a kárpátaljai gyermekek részére. Szeretném, ha idén is minél több rászoruló gyermeket tudnánk meglepni karácsonyi ajándékkal – olvashatjuk bejegyzésében.
Meg kell vizsgálni, hol lehet bővíteni a Kárpát-medencei tudósítói pontokat, és jövő év végére a diaszpórában élő magyarságot is be kell vonni a hálózatba – mondta Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója pénteken Békéscsabán, a Kós Károly Kollégium őszi konferenciáján.
A Békéscsabai Jókai Színház és a Harruckern János Közoktatási Intézmény Színitanházában idén még négy szakra lehet jelentkezni.
Késő szarmata kori települést tártak fel régészek Békéscsabán, a mezőberényi út mellett. A szarmaták kései korszakából eddig kevés lelet került elő, a békéscsabai szarmata falu egy részét a városi hulladéklerakó bővítése során tárták fel – tájékoztatta Bácsmegi Gábor régész az MTI-t.
Békéscsabán az MTVA Kós Károly Kollégiuma október 13-a és 15-e között konferenciát szervezett Kisebbségi Lét és Identitástudat a Kárpát-medencében címmel.
Május végén rendezik meg az ukrajnai Khersonban (Herson) a Melpomena Tavrija elnevezésű Nemzetközi Színházi Fesztivált, melyre a Békéscsabai Jókai Színházat is meghívták a Monte Cristo grófja című musicallel.
End of content
End of content