Kárpátalja anno: Lenin kontra Sztálin botrány Beregszászban
Egy anekdota szerint, amikor Lenin elvtárs haldoklott, utolsó perceiben Sztálin elvtárssal beszélgetett:
Egy anekdota szerint, amikor Lenin elvtárs haldoklott, utolsó perceiben Sztálin elvtárssal beszélgetett:
2017. szeptember 30-án harmadik alkalommal került megrendezésre A jótékonysági félmaraton. A program célja, hogy a befolyt adományokból támogatást kapjanak a rászoruló kárpátaljai gyermekek és családok.
Az édesapa, Ferenc nevének jelentése: komoly, az édesanya, Marianna neve annyit tesz, mint érzelmes lélek. Gyermekeik neve is beszédes: Isten meghallgatott, Istent szerető, az apa öröme.
Valamikor a második világháborút követő években készült az a felvétel, amelyen Beregszász Széchenyi utcáját szépítik a munkások.
Az 1891-es esztendő óta augusztus 20-a hivatalosan is Szent István ünnepe Magyarországon.
Családunk, nemzetünk, országunk múltjának, történelmének ismerete nem lenne lehetséges a levéltárakban felhalmozott több száz éves alapító oklevelek, gazdasági összeírások, anyakönyvek, térképek és levelek nélkül. Elmondhatjuk, hogy a levéltár története egyidős a magyar államisággal, hiszen eleink a kezdetektől őrizték ezeket az iratokat. Ennek köszönhetően maradhatott fenn a Szent István király által 1001-ben a pannonhalmi monostornak adott…
A fenti felvétel Beregszászban készült, s a zsidó származású Berner Jakab és fia só- és fűszerkereskedését mutatja be.
Izgalmas témával foglalkozó új előadást mutattak be RH+ címmel június 15-én a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban.
Amennyiben nagycsaládokkal akarunk találkozni, mi sem egyszerűbb, mint ellátogatni a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) egy-egy programjára. Ott aztán bőven láthatunk három-négy- vagy akár ötgyermekes családokat. Babakocsit toló apukákat, óriáskeréken ülő bátor anyukákat, vattacukortól, nyalókától maszatos kicsiket és nagyokat. Ott senki nem szól ránk, ha ebédnél több tucat töltött káposztát és egy egész kenyeret kérünk…
Közel tíz évvel ezelőtt az egyik gyermekünket beírattuk az iskolai néptánccsoportba. Hűségesen járt is a foglalkozásokra, majd elérkezett az első fellépés ideje. A gyerekek népviseleti ruhába öltöztek, s szépen előadták a táncukat. A nézőtér oldalánál álltam, hogy minél több fényképet készítsek róluk. Ekkor pillantottam meg a csapat tánctanárát, aki izgatottságában a színpad oldalán együtt táncolt…
End of content
End of content