Kárpátalja anno: Fedák Sári és Uray Tivadar – kárpátaljai színészek a színpadon
Igazi ritkaság ez az 1915-ben készített felvétel, melyen két kárpátaljai származású színészlegenda látható.
Igazi ritkaság ez az 1915-ben készített felvétel, melyen két kárpátaljai származású színészlegenda látható.
A napok óta tartó kánikulában egy régi, a beregszászi sportkomlexről készített felvétel látványa hűsítően hathat ránk.
112 évvel ezelőtt, 1903. augusztus 3-án látta meg a napvilágot a Munkácsi járásban, Borhalom (Boboviscse) faluban Bendász István görögkatolikus kanonok, egyháztörténész és hitvalló.
Magyarságunk értékeire, hagyományaira kívánja felhívni a figyelmet az idén először megrendezésre kerülő Nemzetei Érték Fesztivál.
Idén augusztus 2-án rendezik meg a Borzsa-völgyi kisvasút napját – tette közzé a zaholovok.com.ua hírportál.
Sűrű felhők közt, egy csöppnyi rés, kevés. Mégis ott bújik meg a vágyott ébredés, amíg hisszük a jót, a két rossz között, amíg távol jövőnk a múltból öntözött, addig él e nép a Kárpátok között.
Rendhagyó istentiszteletre került sor a beregszászi református templomban július 23-án reggel. A beregszászi gyülekezet tagjai testvérgyülekezetüknek, Maassluis holland város református egyházának képviselőivel együtt emlékeztek meg a 2014. július 17-én Kelet-Ukrajnában lelőtt Malaysia Airlines utasszállító áldozatairól.
Folytatódik a Beregszász Open asztalitenisz-torna, de immár a Beregszászi Amatőr Asztalitenisz Vándorkupa elnyeréséért!
Múlt heti ülésén 19 szavazattal elfogadta a Horkay Sámuel és Orosz Géza KMKSZ-es képviselők által benyújtott, az önkormányzati reform keretében megvalósítható Beregszász központú járás kialakítását megcélzó beadványt a Beregszászi Városi Tanács.
74 évvel ezelőtt, 1941. július 13-án hozta meg Beregszász képviselő-testülete azt a határozatot, mellyel az egykori Piac teret Kossuth Lajos nevére keresztelte át.
End of content
End of content