Mudrik négyéves eltiltást kaphat doppingvétség miatt
Az ügy még nem zárult le véglegesen, mivel Mudrik fellebbezést nyújtott be.
Az ügy még nem zárult le véglegesen, mivel Mudrik fellebbezést nyújtott be.
2024 decemberében függesztették fel a futballtól egy pozitív doppingteszt miatt.
A Chelsea középpályása akár négy év eltiltást is kaphat.
Mariana Sevcsukot erőemelésben nyert a 2021-es tokiói játékokon.
Illia Zabarnyit és Viktor Cigankovot doppingtesztre küldték.
Nem állt meg a sportélet
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) hivatalos vizsgálatot indított azokkal a „következetlenségekkel” összefüggésben, amelyeket a moszkvai laboratórium év elején átadott elektronikus adatainak vizsgálata során fedezett fel.
Doppingolás miatt lebukott a 2012-es londoni olimpia súlyemelőmezőnyének öt tagja, köztük egy arany- és egy bronzérmes sportoló is.
Újabb négy sportolót – három atlétát és egy birkózót – zártak ki utólag doppingolás miatt a 2008-as pekingi olimpiáról. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csütörtök esti sajtóközleménye 16 nevet tartalmaz, de csak négy versenyző vétkessége számít újdonságnak, a többiekről már korábban kiderült, hogy doppingoltak.
Megváltoztatta a riói olimpiára utazó férfi kajakversenyzők névsorát a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.
End of content
End of content