A divatdiéták az elején elhitetik, hogy biztosan jó hatással vannak ránk
Eddig az egészségtelen táplálkozás volt a probléma, de úgy tűnik, hogy egyre inkább a másik végletbe csapunk át.
Eddig az egészségtelen táplálkozás volt a probléma, de úgy tűnik, hogy egyre inkább a másik végletbe csapunk át.
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint az elhízás előfordulása az 1980-as évektől megháromszorozódott Európa országaiban, 2008-ban pedig világszerte már mintegy 1,5 milliárd 20 évesnél idősebb túlsúlyos felnőtt és további 500 millió elhízott felnőtt – több mint 200 millió férfi és csaknem 300 millió nő – volt. 2010-ben több mint 40 millió 5 éves kor alatti gyermek…
Hároméves kislánynál diagnosztizáltak 2-es típusú, azaz jellemzően felnőttkorban jelentkező cukorbetegséget az Egyesült Államokban: a szakemberek szerint az eset újabb aggodalmakat vet fel a gyermekkori táplálkozással kapcsolatban.
Egy angol felmérés szerint az elmúlt öt évben 40 százalékkal több lett a depressziós és mentálhigiéniás problémákkal küzdő fiatal a 9-15 éves korosztályban. A gyerekek sok esetben csak tünethordozók, semmi bajuk nem lenne, ha a szülők nem plántálnák beléjük saját félelmüket: aggasztja őket, hogy jól nevelték-e csemetéjüket, tartanak attól, miként fog teljesíteni az iskolában.
Egy rendkívül változatosan tálalható gyümölcs, aminek legalább kétezer fajtája ismert. A szilva széles rokonsága…
A mesterséges édesítőszereket szigorúan ellenőrzik, az engedélyezett anyagok teljesen biztonságosak.
A nyár a legtöbb embernek elképzelhetetlen napozás nélkül, amelynek orvosilag is kimutatható pozitív hatásai vannak. Ha viszont nem figyelünk kellően bőrünk védelmére, akkor annak csúnya vége lehet: a leégésnél és az azt követő kellemetlenségeknél jóval nagyobb problémát jelentenek a rosszindulatú bőrdaganatok. A prevenció életet menthet, de mit kenjünk a bőrünkre?
Az egyik legjobb dolog a nyárban a gyümölcsszezon. Ezek a gyümölcsök pedig nemcsak ízletesek, de nagyon jól beleilleszthetők a fogyókúrába is. Mégis azt mutatják a felmérések, hogy ilyenkor sem fogyasztunk eleget az egészséges termésekből.
A kánikula nem csupán a felnőtteket, hanem a gyerekeket és az időseket is megviseli. Egészségünk megőrzésének egyik kritikus pontja ebben az időszakban a vízfogyasztás, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége hasznos tanácsokat oszt meg a kánikula idejére.
2015. május 28-án a Csongori Általános Iskolában sportnapot szerveztek a gyerekek, a szülők és a tanárok számára.
End of content
End of content