Elsőáldozás a Beregszászi Római Katolikus Egyházközségben
A beregszászi római katolikus plénánia kishittanosai már egy éve készültek arra, hogy szívükbe fogadják az élő Jézus Krisztust.
A beregszászi római katolikus plénánia kishittanosai már egy éve készültek arra, hogy szívükbe fogadják az élő Jézus Krisztust.
18-an járultak első szentáldozáshoz a vasárnapi szent liturgia keretében.
Az elsőáldozás mindig nagy örömünnep.
Az ünnepség fényét 16 hittanos első szentáldozása emelte.
A Munkácsi Egyházmegye kezdetek óta nagy hangsúlyt fektet a roma közösségek evangelizációjára, és ennek meg is látszik az eredménye.
A kilenc hónapon át tartó felkészítés után a gyerekek sikeresen vizsgáztak le Molnár János plébánosnál.
A vasárnapi szentmise keretében tizenhat hittanos járult először szentáldozáshoz.
Huszonkét hittanos gyermek részesült életében először az Oltáriszentségben június 17-én a nagybégányi görögkatolikus templomban.
A nyár az elsőáldozás ideje. A katolikus egyházközségekben sorra tartják az ünnepségeket, melyeken először részesülnek a hittanos gyermekek az Oltáriszentségben, Jézus Krisztus testében és vérében.
Idén a Nagybégányi Görögkatolikus Egyházközségben tizennégy ifjú hittanos részesült életében első alkalommal az Oltáriszentségben.
End of content
End of content