Evangelizációs hét a Beregszászi Református Gyülekezetben
December 15-21. között.
December 15-21. között.
Jézus imádata nélkül nem tudom elképzelni az életemet – fogalmazott Jean-Luc Moens.
Evangelizációs alkalmat szervezett a Beregszászi Református Egyházközség május 31. és június 4. között. A szabadtéri istentiszteletekre 17:30-kor várták a híveket a templom melletti Kálvin térre. A hét vezérgondolata: Kiálts az Istenhez!
Az Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet (UREGY) szervezésében idén ősszel október 26–29. között tartották a már hagyományossá vált evangelizációs hetet. A helyszín ezúttal az Ungvári Nemzeti Egyetem négyes számú kollégiumának könyvtára volt.
Utcai evangelizáció kezdődött Beregszászban június 2-án a helyi református gyülekezet szervezésében. Az eseményen minden korosztály számára készülnek igei üzenettel.
Háborús időket élünk ma Ukrajnában. S a háború nemcsak e látható, materiális világban zajlik: csata dúl szellemi téren is. A tét pedig nem más, mint emberi életek, lelkek sokasága.
Az ifjúságot elérni, megszólítani minden időben és területen kihívás. A feladat nem egyszerű: meg kell találni a közös hangot, el kell nyerni a fiatalok bizalmát, tiszteletét. Ha belegondolunk, ez egyáltalán nem könnyű.
A Makkosjánosi Református Egyházközség február 24-e és 28-a között evangelizációs estéket szervezett.
„Az evangelizáció azt jelenti, hogy Jézus Krisztus személyéhez és üzenetéhez igyekszünk vonzani másokat” – fogalmazott Timothy Dolan bíboros a Catholic News Agencynek november 12-én, az Egyesült Államok püspöki karának közgyűlését követően Baltimore-ban.
A Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (Frigy) évek óta minden szemeszterben megtartja evangelizációs alkalmait, ami nem csak a főiskolások körében vált népszerűvé.
End of content
End of content