Változások a felsőoktatási törvényben
A Legfelsőbb Tanács elfogadta a felsőoktatásról szóló törvényjavaslatot, mely számos változtatást irányoz elő.
A Legfelsőbb Tanács elfogadta a felsőoktatásról szóló törvényjavaslatot, mely számos változtatást irányoz elő.
Az ukrán kormány engedélyezné a felsőoktatási intézmények tandíjának emelését az infláció mértékének megfelelően – jelentette be Olekszandr Slapak pénzügyminiszter.
A kérdés persze költői. Vagy mégsem?
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) 2014. március 25-én kedden nyílt napot rendezett.
A kárpátaljai magyar felsőfokú szakképzés új lehetőséget ad a továbbtanulni vágyó fiataloknak.
Tavalyhoz képest húsz ponttal emelkedik a bejutási küszöb az idei felsőoktatási felvételin, amelyre február 15-ig lehet jelentkezni. A legtöbben a Pécsi Tudományegyetemre juthatnak be, a legdrágább képzést pedig a Semmelweis Egyetem hirdeti. A tizenhat legnépszerűbb szakon az idén is központi, minden intézményre egységesen vonatkozó állami ösztöndíjas ponthatár lesz, ezek már nyilvánosak.
Fiatal tudósokat, kutatókat fog össze és tudományág szerint csoportosít egy nemrég megalakult szervezet, melynek célja, hogy szakmai információkat áramoltasson, és olyan programokat szervezzen, amelyek segíthetik a fiatal kutatókat doktori fokozatuk megszerzésében.
2013. szeptember 27-én Nagyváradon tartotta soros plenáris ülését a Magyar Rektori Konferencia (MRK).
Mióta Fegyir Vascsuk vette át az Ungvári Nemzeti Egyetem irányítását, az oktatási intézmény kollégiumaiban lakó diákok havonta fejenként 100 hrivnyát fizetnek – állítja a zakarpattya.net.ua portál. A diákok és az UNE munkatársainak tanúsága szerint az így befolyó pénzt nem átlátható módon könyvelik el és használják fel, holott közel 400 ezer hrivnyáról van szó havonta.
A Szegedi Tudományegyetem kapta a magyar felsőoktatási intézmények közül a legjobb minősítést Quacquarelli Symonds idei rangsorában.
End of content
End of content