Ferenc pápa: a háború őrültség
Az ukrajnai háború befejeződéséért imádkozott.
Az ukrajnai háború befejeződéséért imádkozott.
Ferenc pápa élelmiszersegélyt sürgetett a szomáliai éhínség megelőzése érdekében.
A pápa szeptember 13-án esedékes kazahsztáni látogatása előtt Kijevbe kíván utazni.
A pápa hangoztatta, továbbra is imádkozik, hogy béke legyen Ukrajnában és a világ egészében.
A pápa szerint a konfliktust nem szabad a jó és a rossz összecsapására leegyszerűsíteni.
A húsz perces találkozón arról volt szó, hogy mit tehet a nemzetközi közösség a háború lezárásáért.
Ferenc pápa délben a Szent Péter téren mondott beszédét 25 ezren követték.
Pietro Parolin bíborossal, a vatikáni diplomácia vezetőjével azt üzente Putyinnak, hogy szeretné meglátogatni őt Moszkvában.
Orbán Viktort csütörtökön magánkihallgatáson fogadta Ferenc pápa a Vatikánban.
Szerhij Volina ukrán őrnagy a civilek kimentéséhez kért segítséget.
End of content
End of content