Gáza földi pokollá változott a palesztin ENSZ-diplomata szerint
A harcokban már több mint 8000 palesztin halt meg.
A harcokban már több mint 8000 palesztin halt meg.
A harcok kezdete óta.
A helyzet már a Hamásznak az Izrael elleni október 7-i támadása előtt is „reménytelen” volt.
Amerikai állampolgárok tízezrei vették fel a kapcsolatot a hatóságokkal Izraelben, akik segítséget kértek az ország elhagyásához.
„Az izraeli hadsereg mindenütt felkészült minden forgatókönyvekre, és továbbra is megvédi Izrael állam lakosait.”
Három ukrán veszíthette életét, közülük kettő Izraelben, egy a Gázai övezetben.
A gázai iszlamisták vasárnap is egész nap rakétákkal lőtték az izraeli településeket.
Az EU-tagállamok külügyminiszterei keddi rendkívüli tanácskozásának központjába az izraeli és palesztin fél között újból kiélesedett feszültségek csökkentése, és az erőszak megszüntetése áll.
Gázából rakétákat lőttek ki az övezet környéki településekre, valamint az ország távolabbi, déli és középső részeire is robbanószerkezetet indítottak.
z izraeli hadsereg a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet katonai létesítményeit lőtte vasárnap hajnalban.
End of content
End of content