Guti katona a háború újabb áldozata
Reban Zsolt a háború újabb áldozata.
Reban Zsolt a háború újabb áldozata.
A tornyot néhány napon belül üzembe helyezik.
A településen 2000-ben állítottak emlékhelyet államalapító királyunk tiszteletére.
Bartók Béla 1912 áprilisában az akkor Bereg vármegyéhez tartozó Guton jegyezte le az alábbi népdalt:
Egy hónappal ezelőtt Írország polgárainak többsége azáltal, hogy elfogadta a meglévő abortusztörvény enyhítését, nemet mondott számos megszületendő életre. A sajtó és a média pártállástól függően pro és kontra is felsorakoztatta a magzati élet védelme mellett és ellen szóló érveket.
Szeptember 17-én második alkalommal rendezték meg a Guti Őszi Fesztivált a település Akácos kávézójának udvarán.
A rovatban időről időre egy-egy kárpátaljai nagycsaládot mutatok be, s általuk a többgyermekes életmódban rejlő örömöket és kihívásokat ismerhetjük meg.
Ha nem is ősi mesterség, mindenképpen több száz éves hagyománya van a magyar kultúrkörben a csuhéfonásnak.
Beregszásztól mintegy 14 kilométerre terül el Gut község.
Guton szeptember elsején ünnepélyes keretek között avatták fel újra a község felújított I. világháborús emlékművét a helyi református templom kertjében. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével többek között Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés elnöke és Keskeny Ernő, Magyarország kijelölt ukrajnai nagykövete, valamint Brenzovics László, a KMKSZ elnöke.
End of content
End of content