Amerika 300 millió dollárnyi fegyvert küldene Ukrajnába
Az új ígéret teljesítésére azonban várni kell.
Az új ígéret teljesítésére azonban várni kell.
Donyeck, Luhanszk és Zaporizzsja megyéből tudtak embereket kimenteni.
Az onkológiai részleg megsemmisült.
Azzal indokolták, hogy a médiaszervezetek Putyin háborús propagandáját terjesztik.
A katonát várandós felesége gyászolja.
Az ukrán vezérkar napi helyzetjelentése szerint folynak a harcok a települések visszaszerzéséért.
A NATO-főtitkár szerint Oroszország szándékai kizárólag cselekedetei, és nem szavai alapján ítélhetők meg.
A szervezet beszámolója szerint a háború kezdete óta Ukrajnában mintegy 2,5 millió gyermeknek kellett elhagynia otthonát.
A beérkezett segélyek egy része a megyében maradt.
Az ukrajnai háborúnak a közvetlen konfliktusövezeten messze túlterjedő súlyos gazdasági hatásai lesznek.
End of content
End of content