A Vérkében áztatott kendertől a pirikolbászig
Rovatunkban ezúttal a Beregszász szomszédságában lévő Beregdéda néhány kézművesét, mesteremberét, s jellegzetes ételét mutatjuk be.
Rovatunkban ezúttal a Beregszász szomszédságában lévő Beregdéda néhány kézművesét, mesteremberét, s jellegzetes ételét mutatjuk be.
Beregszásztól mindössze 10 km-re található a sokak számára leginkább a böllérkedésnek és a lekvárfőzésnek szentelt eseményeiről híres Mezőgecse. Az Árpád-kori település nevének első említése 1232-ből származik. Nagy tömegeket érdeklő és megmozgató rendezvényein kívül a hagyományokhoz való erős ragaszkodás is érdekessé, értékessé teszi a falut s annak lakosságát.
Rovatunkban ezúttal Csonkapapit mutatjuk be. A község Hetyen és Mezőkaszony között helyezkedik el. Nevét az oklevelek 1261-ben említik először Pop néven. A Papi helynév papi birtokra utal.
Beregszásztól mindössze 10 kilométerre fekszik a bizonyítottan a honfoglalás korában is lakott település, Tiszacsoma. Nevét a Csoma-patakról kapta. Első említése 1327-ből származik.
Ez alkalommal az ungvári járási nagy palóc települést, Nagydobronyt mutatjuk be olvasóinknak.
Rovatunkban ezúttal a beregszászi járási Gut község hagyományait mutatjuk be.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület januárban táncházmozgalmat indított, mely a Beregszászi, Nagyszőlősi, Munkácsi és Ungvári járások községeit célozta meg.
Beregszásztól alig több mint 20 kilométerre fekszik az írásos forrásokban először 1270-ben említett Hetyen. Az egykor Bereg vármegye részét képező település jócskán bővelkedik ügyes kezű mesteremberekben, kézművesekben, akik nemcsak aktívan tevékenykednek, de igyekeznek ismereteiket át is adni a fiatalabb nemzedék képviselőinek.
A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület januárban táncházmozgalmat indított, mely a Beregszászi, Nagyszőlősi, Munkácsi és Ungvári járások településeit célozta meg.
Farsangi fánkkal és pálinkával, valamint tréfás mondókákkal köszöntötték a guti hagyományőrző gyerekek és a vendéglátók a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének farsangi báljára érkező vendégeket, majd a Kokas Banda is játszott minden érkezőnek egy-egy tust. A beregszászi járási KMKSZ-szervezet hagyományos bálját idén tizenötödik alkalommal rendezték meg, amelyet ezúttal is nagy érdeklődés kísért, több mint 180 résztvevő…
End of content
End of content