Újabb embercsempészeket fogtak Kárpátalján
A hatóságok a gyanúsítottakat az államhatártól fél kilométerre, Halábor településen vették őrizetbe.
A hatóságok a gyanúsítottakat az államhatártól fél kilométerre, Halábor településen vették őrizetbe.
Ádám Duchenne-féle izomdystrophiában szenved.
A fotót Orbán Vivien készítette.
Vidám délelőtt a Fedák Sári Közösségi Házban.
A tűz okát még vizsgálják.
A lángokat kevesebb, mint fél óra alatt sikeresen megfékezték.
Kárpátalja településeinek ismeretében vannak még fehér foltjaim. Ezek közé tartozott egészen mostanáig Halábor. A Tisza-parti település valahogy eddig kikerült a látókörömből. Néhány napja azonban egy anyaországi gyermekcsoporttal ellátogattunk a községbe és annak általános iskolájába. Nagy-nagy szeretettel fogadtak bennünket. A gyerekek jól érezték magukat egymás társaságában: ismerkedtek, barátkoztak, közösen játszottak.
Egy önzetlen magánakció jóvoltából, veszprémi segítséggel tartós élelmiszerekből és tisztítószerekből álló csomagokat juttattak el Halábor lakói számára december 4-én.
Július 19-én harmadik alkalommal szervezett gasztronómiai napot a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Halábori Alapszervezete a falu központjában lévő Kis parkban. A fesztivál szervezőinek célja, hogy átörökítsék a Tisza-parti községre jellemző gasztronómiai hagyományokat, és kulturált szórakozási lehetőséget biztosítsanak a helybeli lakosságnak.
A nagycsaládos sorozatban ezúttal egy sok szempontból különleges családot szeretnék bemutatni. A református lelkész férj, Gergely Szabolcs egy kárpátaljai faluban, Haláboron született, míg a vallás- és angoltanár feleség, Eszter egy erdélyi nagyvárosban, Kolozsváron nőtt fel. Ott is ismerkedtek meg, majd a házasságkötés után Kárpátalján, Fornos községben telepedtek le. Három gyermekük született. 14 év szolgálat után…
End of content
End of content